U17-es Eb-selejtező: „Felkészültünk arra, hogy a szerbek akár le is köpnek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.06. 16:06
Az U17-es Európa-bajnoki selejtező hazánkban rendezett 9. csoportjának 3. fordulójában a magyar válogatott a Románia elleni döntetlen és Litvánia 3–0-s felülmúlása után Szerbiával találkozott, s az 1–0-s győzelem azt jelenti, hogy csoportelsőként sikerült az elitkörbe jutni. A meccs után a gólpasszt adó légióssal, Mester Csabával, a gólt szerző debreceni középpályással, Baráth Péterrel, illetve Preisinger Sándor szövetségi edzővel beszélgetett az NSO Tv stábja. Szóba került többek közt a szerbek túlzott durvasága is.

A mindent eldöntő gólt Baráth Péter szerezte, aki elárulta: nagyon izgult a végén, amikor már a kispadról kellett néznie, hogy társai meg tudják-e tartani az egygólos győzelmet.

„Az első félidőben kicsit meglepődtem, mert ahogy elemeztük a szerbeket, úgy láttam, kicsit visszább fognak állni ellenünk, mert nekik jó az iksz. De szerencsére sikerült megtalálnunk a réseket köztük, így sikerült gólt szereznem.”

A gólpasszt Mester Csabától kapta, akit nem sokkal később ápolni is kellett, amikor egy szerb játékos csúnyán lekönyökölte – a játékvezető ráadásul semmit sem vett észre az esetből. Preisinger Sándor szövetségi edző szerint azonban nem érte őket meglepetésként a durvaság.

„Felkészültünk erre, hogy dobálni fogják magukat, sírni fognak, vagy ha kell, akkor leköpnek bennünket. De ez benne van ebben a játékban, ez nem babazsúr. Mindkét csapat nagyon akarta a továbbjutást, jó kimondani, hogy a magyarnak sikerült. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, abszolút az jött, amit elterveztünk. Gólt szereztünk és volt három-négy olyan ziccerünk, melyekből le lehetett volna zárni a meccset. A második félidőben az akarat meg a cél követése eredményezett néhány dolgot, ezért visszább szorultunk, ám egy ilyen mérkőzésen, ilyen ellenfél ellen ez előfordul.”

U17-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
9. CSOPORT, 3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–Szerbia 1–0 (1–0)
Telki
Magyarország: Hegyi K. – Buna, Balogh B., Horváth M., Bekker – Posztobányi – Mester Cs. (Molnár R., 87.), Baráth P. (László D., 81.), Kata M., Zuigéber (Ominger, 75.) – Komáromi (Hosszú, 87.). Szövetségi edző: Preisinger Sándor
Szerbia:
Szlavkovics – Deszpotovszki, Drezgics, Nikolics (Lukovics, 69.), Kljajics – Knezsevics, Blagojevics (Eleven, 75.) – Miladinovics (Ergelasz, 59.) – Radulovics (Babics, 69.), Baics, Csolics. Szövetségi edző: Milan Kuljics
Gólszerző:
Baráth (29.)

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
9 órája

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Milánó 2026: „A szívemet és a lelkemet akarom otthagyni” – videó

Téli sportok
2026.01.25. 14:23

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51
Ezek is érdekelhetik