NL: Sokszor megkérdezem magamtól, én vagyok-e a legmegfelelőbb – Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.15. 23:12
null
Marco Rossi néhány játékos magatartásával nem elégedett (Fotó: Tumbász Hédi)
Nem nyerheti már meg a csoportját a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája C-divíziójában, miután a 4. fordulóban 3–3-as döntetlent ért el Tallinnban az észtek vendégeként. Marco Rossi szövetségi kapitány azt mondta, néhány játékos magatartásával nem volt elégedett, Nagy Dominik nagyon csalódott volt az eredmény és a játék miatt.

 

Három góllal sem sikerült három pontot szerezni Észtországban
Pukki megsérült, de Finnország hibátlan maradt

Marco Rossi szövetségi kapitány elismerte, hogy elsősorban védekezésben nagyon sokat hibázott a válogatott a tallinni mérkőzésen. „A második és a harmadik kapott gól balszerencsés volt, de rengeteget rontottunk, és olyan hibákat nem követhetünk el. A védőmunka nem volt nemzetközi szintű. Az eddigi mérkőzéseken nem lehetett okom a panaszra, de most néhány játékos magatartásával nem voltam elégedett. Volt, aki már a meccs elejétől kilógott a sorból, és ez furcsa, hiszen volt tétje a mérkőzésnek. Az egyetlen dolog, amit érdemes megtartani, hogy sohasem adjuk fel. Két ilyen gól bárkit megölhetne, de mi jól reagáltunk rá” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt.

Az olasz szakember elmondta, az észtek semmivel sem lepték meg, ezt a mérkőzést nem a taktika miatt nem sikerül megnyerni.

„Dolgozunk tovább, és figyeljük a rendelkezésünkre álló játékosokat, és remélhetőleg mások is tudnak még csatlakozni hozzánk. Egyelőre építkezünk” – tette hozzá.

„Nem akarok az egyéni hibákról beszélni, nem fogok senkit hibáztatni – fogalmazott újságírói kérdésre a szövetségi kapitány. – Nem vagyok varázsló, sokszor megkérdezem magamtól, én vagyok-e a legmegfelelőbb személy erre a posztra.”

A mérkőzés első magyar gólját Nagy Dominik szerezte, aki az első félidő ráadásában egy nagy helyzetet is kihagyott. „Változatos volt a mérkőzés, de csalódott vagyok az eredmény és kicsit a játék miatt is. Azt gondoltam, az észtek ellen jobban fogunk dominálni, ehelyett volt, hogy mi mentünk az eredmény után. Sajnos itt hagytunk két pontot, amivel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Mi is kevesebbet mutatunk, ellenfelünk sem játszott rosszul, a döntetlen sajnos igazságos” – mondta.

„Eléggé izgatott voltam, forgott a gyomrom, este is alig bírtam aludni. De próbáltam magam lenyugtatni és csak a meccsre fókuszálni. A biztos védekezés volt a fő cél, hogy abból lehessen kontrázni. Próbáltunk játszani, és feltörni az ellenfél kőkemény védelmét. Az tény és való, hogy két szerencsés gólt szereztek a hazaiak, nem voltunk fejben annyira koncentráltak, mint a görögök ellen” – mondta Baráth Botond, aki újoncként a kezdőcsapatban kezdett pályára.

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT, 4. FORDULÓ

ÉSZTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 3–3 (1–1)
Tallinn, A. Le Coq Aréna, 3043 néző. V: Halis Özkahya (török)
ÉSZTORSZÁG: Aksalu (Lepmets, 43.) – Teniste, Baranov, Mets, Tamm, Pikk – Luts, Antonov, Vassiljev, Ojamaa – Henri Anier (Purje, 90.). Szövetségi kapitány: Martin Reim
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics G. (Bese, 81.), Orbán, Kádár, Baráth – Nagy Á. – Nagy D. (Eppel, 75.), Kleinheisler (Pátkai, 68.), Kovács I., Sallai – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Luts (20.), Pátkai (71. – öngól), Henri Anier (79.), ill. Nagy D. (24.), Szalai (54., 81.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 4 4 5–0 +5 12
2. Görögország 4 2 2 3–4 –1 6
3. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 5–6 –1 4
4. Észtország 4 1 3 3–6 –3 1

 

 

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Négy új játékost, közte egy volt válogatottat is bejelentett a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.07.08. 15:40

Észtország helyett Spanyolország rendezi a jövő évi légfegyveres Eb-t

Egyéb egyéni
2026.07.07. 19:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56