Válogatott: Ha így teljesítünk, el tudom fogadni a vereséget – Leekens

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.09. 19:42
null
Georges Leekens (balra) látott pozitívumokat (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re kikapott Ausztráliától felkészülési mérkőzésen. Georges Leekens szövetség kapitány a vereség ellenére is pozitívan értékelt az összecsapás után – mint mondta, ha a csapat így teljesít, akkor el tudja fogadni a vereséget.

„Jól teljesítettünk, az első félidő után több góllal kellett volna vezetnünk. A második játékrészben tudtam, hogy sokat változtatok majd, a végén sajnos jött az az öngól. Összességében jól játszottunk. Ha így teljesít a csapat, akkor el tudom fogadni a vereséget” – vélekedett az M4 Sportnak Georges Leekens, miután a magyar nemzeti csapat 2–1-re kikapott a vb-résztvevő ausztráloktól.

„A középpályán nagyobb lett az egyensúly, irányítottuk a meccset. Ha a teljes összecsapást nézzük, pechesek voltunk, sok minden nem jött össze. Kis hibákat azért elkövettünk, ezért lett ez a végeredmény. Fontos mérkőzés volt azért is, hogy tanuljunk belőle. A középpályán nagyobb volt az egyensúly, és Sallai Roland is jól teljesített. A Nemzetek Ligájára készen kell állnunk. Keményen dolgoztunk és még keményebben kell szeptember felé. Voltak pozitívumok.”

„Szó sincs róla, hogy három hónapra elmennék nyaralni. Most jön egy kis szünet, de itt leszek és hamarosan elkezdjük a felkészülést, felveszem a kapcsolatot a klubokkal, a játékosokkal, és elkezdünk építkezni. A srácok most kicsit csalódottak, ami természetes, szerencsétlen góllal kaptunk ki. Ezek felkészülési mérkőzések. Amit most látok, van egyfajta fejlődés, nagyobb a stabilitás hátul, a szervezettség és a motiváció is rendben volt – erre tudunk építkezni.”

A magyar szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elmondta, nem mond le a posztjáról, hiába követelte sok szurkoló a távozását a mérkőzés lefújása után.

„Nem, nem mondok le. Látom a fejlődést. Először egy taktikailag erős csapatot kell felépítenünk, ezt követően az eredmények is jönnek majd. Egy ilyen vereség után az érzelmek dolgoznak a szurkolókban, nekünk viszont az a feladatunk, hogy egy taktikailag rendben lévő, jól játszó csapatot rakjunk össze” – fogalmazott a belga edző.

Az ausztrálok holland szövetségi kapitánya, Bert van Marwijk nagyon elégedetlen volt a csapata első félidei játékával, ám ezt leginkább a fáradság számlájára írta. A második félidőben már látott jobb teljesítményeket is, ezért elmondása szerint késznek érzi az ausztrál válogatottat a világbajnoki szereplésre.

Georges Leekens sajtótájékoztatója vágatlanul

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–Ausztrália 1–2
(Sainsbury 88. – öngól, ill. Arzani 74., Kádár 92. – öngól)

Bővebben ide kattintva olvashat a meccsről!

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
14 órája

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30
Ezek is érdekelhetik