Labdarúgás: Édesapám komoly célt tűzött ki maga elé – Mészöly Géza

Vágólapra másolva!
2018.06.07. 13:23
Mészöly Kálmán, a Vasas legendás labdarúgója komoly célt tűzött ki maga elé: személyesen szeretné átvenni június 19-én a kitüntetését, miután Budapest díszpolgára lett – írja a blikk.hu.

„Jól érzi magát apu, persze még erősödnie kell. Ám az, hogy nem kell folyamatosan kórházban lennie, csak bejár gyógytornázni, lelkileg is nagy lökést adott neki – árulta el a Blikknek a Szőke Szikla fia, Mészöly Géza.Szorgalmasan végzi a gyakorlatokat, bízunk benne, hogy a fejlődés nem áll meg.” „Jól érzi magát apu, persze még erősödnie kell. Ám az, hogy nem kell folyamatosan kórházban lennie, csak bejár gyógytornázni, lelkileg is nagy lökést adott neki – árulta el a Blikknek a Szőke Szikla fia, Mészöly Géza.Szorgalmasan végzi a gyakorlatokat, bízunk benne, hogy a fejlődés nem áll meg.”

„Kitűzött maga elé egy komoly célt édesapám, amelyet mindenképpen szeretne megvalósítani. A főváros díszpolgári címét adományozták neki a közelmúltban, s erre nagyon büszke. A díszceremónia június 19-én lesz, s ezen mindenképpen szeretne megjelenni, hogy átvehesse a kitüntetését. Most tulajdonképpen ezért edz mindennap, hogy ezt a tervét megvalósíthassa. Fontos a gyógyulása szempontjából, hogy talált magának plusz motivációt.”

Legfrissebb hírek

Mészöly Géza: Bánom, hogy nem maradhattam akkor Újpesten, talán ők is

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 21:04

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2025.12.25. 14:03

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
2025.12.21. 17:27

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 14:45

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Az értetlenkedő kapitány és a kommunista rendszer kritikája – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.22. 09:32

Kieső csapatok húzóembereivel próbálja stabilizálni védelmét a Budafok – NB II-es felvezetés, 5. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.15. 14:35

Mészöly Géza marad a Budafok edzője

Labdarúgó NB II
2025.05.23. 15:57
Ezek is érdekelhetik