Válogatott: Leekens elárulta, ki véd a kazahok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.22. 16:04
null
Georges Leekens fejében körvonalazódik a mieink pénteki kezdőcsapata (Fotó: Török Attila)
Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta, Gulácsi Péter kezd a kapuban a pénteki, Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésen.

 

„Egyelőre annyit tudok elmondani a kezdőcsapatról, hogy Gulácsi lesz a kapuban, valószínűleg Otigba is játszik majd, és továbbra is Dzsudzsák viseli a csapatkapitányi karszalagot – idézi Leekenst az MLSZ Twitter-csatornája. – Szerettem volna három belső védővel kezdeni, de a hiányzók miatt ezt végül elvetettem. A játékrendszert ugyanis a játékosokhoz kell igazítani.”

„A kazahok fizikailag erősek és a széleken próbálnak a védelem mögé kerülni. Mi viszont nemcsak jó eredménnyel, de jó játékkal is szeretnénk kezdeni az évet” – mondta Gulácsi Péter, az RB Lepzig kapusa.

„Jól érzem magam. Most is, mint minden meccsen, a maximumot akarom nyújtani. Hosszú út vezetett idáig, sokszor voltam fent és lent is, úgyhogy izgatottam várom a bemutatkozást” – bizakodott Otigba Kenneth, a Ferencváros középhátvédje.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Március 23. (péntek), 19.00: MAGYARORSZÁG–Kazahsztán (Budapest, Groupama Aréna)
Március 27. (kedd), 20.00: MAGYARORSZÁG–Skócia (Budapest, Groupama Aréna)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Jenpien – Kína), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás* (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (Nancy – Franciaország), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Otigba Kenneth (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC)
Középpályások: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (New England Revolution – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Chicago Fire – Egyesült Államok), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK), Varga Roland (Ferencváros)
*Kádár sérülés miatt nem léphet pályára.

A KAZAH KERET
Kapusok:
Alekszandr Mokin, Nenad Erics (mindkettő Asztana), Vlagyimir Plotnyikov (Kajrat)
Védők: Dmitrij Somko, Abzal Bejszebekov, Szerhij Malij, Jevgenyij Posztnyikov (mind Asztana), Gafurzsan Szujumbajev, Jeldosz Ahmetov, Nuralij Alip (mind Kajrat), Dmitrij Mirosnicsenko (Tobol)
Középpályások: Szerikzsan Muzsikov, Baktijar Zajnutgyinov (mindkettő Asztana), Baujrzsan Iszlamhan, Iszlambek Kuat, Magomed Paragulgov (mind Kajrat)
Támadók: Alekszej Scsjotkin, Roman Murtazajev, Jurij Percuh (mind Asztana), Szergej Hizsnicsenko, Jerkebulan Tungisbajev (mindkettő Ordabaszi), Jerkebulan Szeidahmet (Ufa)

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
20 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megtörné góltalanságát az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 10:55

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik