Válogatott: Szégyellem magam! Kiszúrtam a társaimmal – Lovrencsics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.09. 23:41
A Luxemburgban kiállított Lovrencsics Gergő érthető módon nagyon elkeseredetten nyilatkozott a 2–1-es vereséggel záruló mérkőzést követően. A ferencvárosi futballista rendkívül sajnálja a hibáját.

„Szégyellem magam! – mondta a Nemzeti Sportnak Lovrencsics Gergő. – El sem tudom mondani, mennyire rosszul érzem magam. Kiszúrtam a társaimmal, és mindenkivel, aki azért dolgozik, hogy ez a csapat sikeres legyen. Tudom, hogy nehéz helyzetbe hoztam a csapatot, a srácoknak majdnem egy félidőt emberhátrányban kellett játszaniuk miattam.”

„A szurkolók most is sokan eljöttek buzdítani minket, miattuk is sajnálom. Az első félidei sárga is bántott, nem volt szándékos mozdulat, de eltaláltam az ellenfél fejét, és mivel a Magyar Kupa-döntőben fejsérülést szenvedtem, ez az eset különösen rosszulesett” – tette hozzá, majd kitért a második sárgájára is:

„Abban a pillanatban nem tudatosult bennem, hogy volt már egy sárgám. Hülyeséget csináltam, nagyon sajnálom.”Lovrencsics Gergő. – El sem tudom mondani, mennyire rosszul érzem magam. Kiszúrtam a társaimmal, és mindenkivel, aki azért dolgozik, hogy ez a csapat sikeres legyen. Tudom, hogy nehéz helyzetbe hoztam a csapatot, a srácoknak majdnem egy félidőt emberhátrányban kellett játszaniuk miattam.”

„A szurkolók most is sokan eljöttek buzdítani minket, miattuk is sajnálom. Az első félidei sárga is bántott, nem volt szándékos mozdulat, de eltaláltam az ellenfél fejét, és mivel a Magyar Kupa-döntőben fejsérülést szenvedtem, ez az eset különösen rosszulesett” – tette hozzá, majd kitért a második sárgájára is:

„Abban a pillanatban nem tudatosult bennem, hogy volt már egy sárgám. Hülyeséget csináltam, nagyon sajnálom.”

Legfrissebb hírek

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
14 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06