Válogatott: 6-7 csapatkapitányra van szükség – Leekens

MTI MTIMTI MTI
2017.11.27. 20:03
Georges Leekens szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak vezérekre, „hat-hét csapatkapitányra” van szüksége ahhoz, hogy sikeres legyen a jövőben.

Az új szövetségi kapitány hétfőn, az M4 Sport Sport7fő című műsorában elhangzott interjúban az idei utolsó két mérkőzésről szólva megjegyezte, Luxemburgban a csapatszellem rendben volt, de a vereségre nincs mentség, míg a Costa Rica elleni siker javított kicsit a hangulaton. Ezeken a találkozókon megbízottként még Szélesi Zoltán irányított.

A belga tréner kiemelte: csak a jó hangulat nem lesz majd elég a válogatottnál, jó csapat is kell, ehhez pedig fontos az erős szakmai háttér és a szurkolók támogatása.

A kerettel kapcsolatban leszögezte, fontos lenne, hogy új vezérek lépjenek elő, hat-hét csapatkapitányra van szüksége, akik vállalják a felelősséget. Külön felhozta példaként a válogatottságtól már visszavonult Juhász Rolandot, aki véleménye szerint ugyan nem tartozott a legjobb játékosok közé, de erős személyiség, igazi vezér volt.

Hozzátette: egycsapatnyi ilyen futballistára lenne szüksége, emellett olyan labdarúgókat akar látni, akikben megvan a „gyilkos ösztön”, amely elsősorban a labdaszerzéseknél fontos.

A szakember elmondta: nagyobb harcot szeretne a csapaton belül, azt, hogy legalább két-három játékos küzdjön egy adott posztért.

„Minél nagyobb a konkurencia, annál jobban harcolsz. Ha ez nem tetszik, ne akarj válogatott lenni. Senki se higgye azt, hogy biztos helye van a kezdőben” – tette hozzá.

Georges Leekens hangsúlyozta: természetesen hisz abban, hogy irányításával a válogatott kijut a 2020-as Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.03. 13:48

Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

Foci vb 2026
2026.07.03. 13:01

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
2026.07.02. 08:43

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03
Ezek is érdekelhetik