Válogatott: Storck lehetett volna önkritikusabb – Kemény Dénes

2017.10.13. 16:30
A delmagyar.hu interjút készített Kemény Dénessel, aki három olimpián is aranyéremig vezette a vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként. Megkérdezték arról is, hogy mit tett volna Bernd Storck helyében a magyar labdarúgó-válogatott élén.

„Ha a közönség azt szeretné, hogy ne folytassam, nem lehet annyira fontos, hogy én mit képzelek a helyzetről – mondta Kemény Dénes. – Ha érzékelem, hogy a csapat egy nem magas szinten jegyzett ellenféllel szemben nem játszik jól, csak nehezen nyer, mentem volna az elnökhöz. Az eredmény elfogadható lenne, mert Svájc és Portugália megelőzhet, de voltak halványabb eredmények. A kapitány lehetett volna önkritikusabb. Amikor Londonban ötödikek lettünk, és hazajöttem, nem vártam meg, hogy az elnök milyen jövőt tervez, eldöntöttem, hogy nem folytatom. Megnéztem az elnökség névsorát, és úgy voltam vele, hogy ezek azért engem ne váltsanak le.” „Ha a közönség azt szeretné, hogy ne folytassam, nem lehet annyira fontos, hogy én mit képzelek a helyzetről – mondta Kemény Dénes. – Ha érzékelem, hogy a csapat egy nem magas szinten jegyzett ellenféllel szemben nem játszik jól, csak nehezen nyer, mentem volna az elnökhöz. Az eredmény elfogadható lenne, mert Svájc és Portugália megelőzhet, de voltak halványabb eredmények. A kapitány lehetett volna önkritikusabb. Amikor Londonban ötödikek lettünk, és hazajöttem, nem vártam meg, hogy az elnök milyen jövőt tervez, eldöntöttem, hogy nem folytatom. Megnéztem az elnökség névsorát, és úgy voltam vele, hogy ezek azért engem ne váltsanak le.”

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Kásás Zoltán: Mindig nagyon szerettem és szeretem az uszodát

Vízilabda
2026.09.15. 09:01

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Megszavazta a képviselő testület, Benedek Tiborról a Margit-szigeten neveznek el sétányt

Vízilabda
2026.06.27. 02:29

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04