A szfinx maradt – Bodnár Zalán jegyzete

A 2009-es egyiptomi U20-as vb-n az Egervári Sándor vezette válogatott bronzérme olyan eufóriát váltott ki a minden apró sikerre kiéhezett magyar szurkolókból, mint amilyent másutt az A-válogatott dobogós helyezése szokott. Persze, a drukkerek tisztában voltak vele, hogy a bravúr utánpótlástornán köszöntött be, amelyre a nagymenők nem is a legjobb csapatukat küldték, inkább már a felnőttválogatottban játszatták a húszéves tehetségeiket –, mégis mindenki a szebb jövő zálogát látta az egyiptomi hősökben, és már a tenyerét dörzsölve gondolt azokra az eljövendő évekre, amikor az észak-afrikai országban tizenegyesölővé váló Gulácsi Péterrel, a mesterien irányító Koman Vladimirral vagy a remekbe szabott gólokat szerző Németh Krisztiánnal a soraiban vonul ki a magyar válogatott a zöld gyepre – a remények szerint egy nagy tornán is.

Aztán Balajti Ádámtól Dudás Ádámig, Tóth Bencétől Zámbó Bencéig fájdalmasan rövid idő alatt eltűnt mindenki – vagy legalábbis nem tudott kiemelkedni a középszerűségből. Egyiptom után hét évvel a magyar futball megélte a csodát, és a tavalyi Eb-n harminc év után újra nagy tornán szerepelhetett a válogatott, ám Franciaországban egyedül Németh Krisztián lépett pályára az egyiptomi bronzérmesek közül, és ő sem volt alapember, 108 percet kapott két csoportmeccsen. Koman Vladimir addigra már rég megbukott a válogatottnál, míg a többség el sem jutott a meghívóig. Gulácsi Péter ugyan kerettag volt Bernd Storck Eb-csapatában, de pályára nem léphetett Király Gábor mellett.

Most, nyolc évvel Egyiptom után ott tartunk, hogy a svájci vb-selejtezőn az akkori alapcsapatból – Varga Roland csak perceket kapott az U20-as tornán – csupán Gulácsi Péter képviselte a bronzérmes ificsapatot. Ő legalább vitte valamire, Bundesliga-élcsapatban véd, a Bajnokok Ligájában szereplő két játékosunk egyike – így tekintettek rá a szurkolók Bázel előtt.

Aztán két potya góljával a nagy zakó bűnbakja lett, a futball- és sporthonlapok közül több is már arról szavaztatja olvasóit, hogy kikerüljön-e a csapatból. Az önvádat már-már művészien megtestesítő, görnyedten a háló előtt földön fekvő alakja a meccs szimbolikus képe lett.

Az utolsó bálvány is leomlott.

Már csak a szfinx maradt nekünk.