Ők azok! – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
2017.08.14. 00:04

Ha nem mindig csak a mának élnénk a futballunkban, most jöhetne el az a tökéletes pillanat, amikor a válogatottban bizonyíthatnának az új generáció ígéretes játékosai. Elfogytak ugyanis a csatárok, érthető módon kezdenek elfáradni a nagy öregek. Azt már a hurráhangulatú Európa-bajnokság után is tudni lehetett, hogy 2017-ben erős frissítésre szorul a nemzeti csapat. Király Gábort, Juhász Rolandot, Gera Zoltánt, Dzsudzsák Balázst még fűtötte a vágy, hogy pályafutásuk során eljuthassanak egy világ- vagy kontinensversenyre (nekik mindig csak a nagy pofonok utáni kritika jutott, meg a bezzegelés, hogy lám, az elődök dicsőségei), a kapus és a hátvéd az álom teljesülése után vissza is vonult a válogatottságtól, a szélső és a középpályás még maradt – és a jelen helyzetet tekintve most leírható: hála az égnek! –, de látni kell, jó lenne, ha mögöttük már bevetésre készen mocorognának az ifjak.

De – hol vannak ezek a fiúk?


De – hol vannak ezek a fiúk?

Válogatott: Nikolics Nemanja bejelentette, nem játszik a következő két selejtezőn

Nikolics Nemanja üzenete, amely szerint nem jön haza Amerikából a következő két világbajnoki selejtezőre, a lettek és a portugálok elleni meccsre, vészjelzéssé változott: jaj, jaj, kit talál majd a csatárposztra Bernd Storck? Moralizálni tulajdonképpen nincs kedvem, mert már hallom, hogy ebben a fene nagy modernizmusban már nem úgy pörög a világ, ezért ne is okoskodjunk már annyit, hiszen a profi futballban sem minden a címeres mezre van kihegyezve – illetve mégis belemennék ebbe a témába. Eszembe jut ugyanis, hogy a hetvenes években éppen fordítva háborogtak a magyar focirajongók, amikor például a kapitálisan jól futballozó, a bajnoki címeket gyűjtő Újpestben még a cserepadon is válogatott (válogatott!) kezdőjátékosok ültek, vagy amikor ugyanebből az eresztésből az ezüstcipős futballista – Fekete László – a legmerészebb álmai között emlegette, hogy a nemzeti csapat keretébe szóló meghívót hoz neki a postás. No, igaz az is, hogy akkoriban még abból lett nagy ramazuri, ha a válogatott nem jutott ki a vb-re…

Szóval a kérdés: hol vannak az új fiúk?

Az okoskodás hálás újságírói feladat, de ezt mégsem nekünk kellene találgatni – a válasznak ugyanis már évek óta ott kellene szerepelnie minden egyes utánpótlás-válogatott mérkőzés összeállításában: tisztelt szurkolók, ők lennének azok!

(Most ugyebár mindenki, aki elolvasta ezt a néhány sort, azt kérdezi: na, jó, de kik azok az ők?...)

Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07