Portugál–magyar: Vinícius gyorsan beilleszkedett

MTI MTIMTI MTI
2017.03.23. 21:08
Paulo Vinícius saját bevallása szerint gyorsan beilleszkedett a magyar labdarúgó-válogatottba.

„Könnyű és jó döntés volt – mondta a magyar állampolgárság megszerzéséről a Videoton brazil születésű védője. – Nagyon jól érzem magam a válogatottnál, a játékosok azonnal befogadtak és mindent megtettek, hogy könnyedén beilleszkedjek.”

A nemzeti együttes soron következő mérkőzéséről, az Európa-bajnok portugálok elleni, szombati világbajnoki selejtezőről úgy vélekedett, hogy nagyon nehéz feladat vár a csapatra Lisszabonban, de fizikailag és mentálisan is készen állnak a játékosok és személy szerint ő is. Hozzátette: a szakmai stáb megfelelő tervvel készült a találkozóra, azt azonban mindenkinek százszázalékosan kell végrehajtania ahhoz, hogy bravúrt sikerüljön végrehajtani.

Elárulta, nagyon fontos nap lesz az életében a szombati, így családja is elutazott a portugál fővárosba, hogy a helyszínen tekintse meg esetleges válogatottbeli debütálását.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata szombaton 20.45-től a Benfica stadionjában mérkőzik Portugáliával, amelyet győzelem esetén megelőzne, így „fél távnál” a pótselejtezőt érő második helyen állna. Ugyanakkor vereség esetén ötpontos hátrányba kerülne aktuális ellenfelével szemben, azaz messze kerülne a 2018-as, oroszországi világbajnokságtól. A csoportot Svájc vezeti százszázalékos teljesítménnyel.

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Az UEFA nem engedi pályára lépni Gianluca Prestiannit a Real Madrid ellen – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 16:22

Vinícius kétszer is büntetett, a Real Madrid legyőzte a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
2026.02.14. 23:03

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

A portugálok játékosa lehallgatta a norvég időkéréseket a férfi kézi Eb-n – videó

Kézilabda
2026.01.27. 10:16
Ezek is érdekelhetik