Válogatott: Király 108, Juhász 95 fellépéssel búcsúzik – ranglista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.15. 19:56
null
Négy magyar muskétás: Hajnal, Vanczák, Juhász és Király (Fotó: mlsz.hu)
Kedd este a Svédország elleni felkészülési meccsen négy, korábban meghatározó játékostól búcsúzik a magyar labdarúgó-válogatott: Hajnal Tamás, Juhász Roland, Király Gábor és Vanczák Vilmos hosszú éveken át játszott címeres mezben. Megnéztük, melyikük hány válogatottsággal zárja le pályafutását a nemzeti csapatban.

 

Király Gábor és Juhász Roland a gyepen, Vanczák Vilmos és Hajnal Tamás a lelátón búcsúzik a válogatottól. Előbbi kettő együtt nem kevesebb mint 203 válogatottsággal köszönhet el a címeres meztől a Svédország elleni összecsapás után, s hogy csak néhány nevet említsünk: a legendás (nyugat)német Franz Beckenbauer és Gerd Müller vagy éppen a brazil Ronaldo, Rivaldo duó is kevesebbel büszkélkedhet.

Szintén érdemes megjegyezni, hogy Királyon és Juhászon kívül a kezdőcsapat másik kilenc tagja együttesen 241 válogatottságot tesz ki, ami mindössze negyvennel volt több az összecsapás előtt, mint a két búcsúzóé.

MAGYAR VÁLOGATOTTSÁGI RANGLISTA
Hely Név Válogatottság/gól Poszt
1. Király Gábor 108/0 kapus
2. Bozsik József 101/11 középpályás
3. Gera Zoltán 96/26 középpályás
4. Juhász Roland 95/6 védő
5. Fazekas László 92/24 csatár
6. Grosics Gyula 86/0 kapus
7. Dzsudzsák Balázs 86/20 középpályás
8. Puskás Ferenc 85/84 csatár
9. Garaba Imre 82/3 védő
10. Mátrai Sándor 81/0 védő
11. Vanczák Vilmos 79/4 védő



30. Priskin Tamás 60/17 csatár
31.
Hajnal Tamás 59/7 középpályás
(Vastag betűvel a válogatottság szempontjából még aktív labdarúgókat jelöltük.)

 

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás elmondta, Vargát négy és fél millió eurónál többért adták el

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 19:35

Gera Zoltán: Sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is

Magyar válogatott
2026.01.04. 08:00

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
2025.12.28. 08:39

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2025.12.26. 13:55

Vanczák Vilmos: Mintha el sem hagytam volna Svájcot

Minden más foci
2025.12.19. 07:44

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

A sokkoló eredmény Détári Lajos, Kiprich József, Lipcsei Péter és Juhász Roland szemszögéből

Magyar válogatott
2025.11.19. 06:29
Ezek is érdekelhetik