Futsal: U21-es dráma – az utolsó másodpercekben kaptunk ki

Vágólapra másolva!
2016.10.21. 08:16
A magyar U21-es futsalválogatott felkészülési mérkőzésen 3–2-re kikapott Romániától.

A két csapat szerda este egyszer már összecsapott, akkor a magyar válogatott 7–1-re kiütötte a románokat. A párharc csütörtöki visszavágója már másként alakult.

Mint arról az mlsz.hu beszámolt, a mérkőzést a magyar csapat kezdte jobban, az első pillanattól magához ragadta a kezdeményezést, uralta az összecsapást és rendre helyzeteket tudott kialakítani az ellenfél kapuja előtt, de a befejezések nem sikerültek.

A második félidőre feljavultak a románok, és mindkét oldalon születtek gólok – a magyar csapatból Vas Ádám és Józsa Tamás volt eredményes. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, hat másodperccel a találkozó vége előtt a hazaiak váratlanul újabb gólt szereztek, így 3–2-re megnyerték a meccset.

„A szerdai mérkőzésen minden terveink szerint alakult, aminek meg is lett az eredménye. A visszavágón is győzni szerettünk volna, de ez sajnos nem sikerült, aminek egyértelműen a helyzetkihasználásunk az oka. Kimaradtak azok a helyzetek, amelyeket Csengén magabiztosan értékesítettünk, olyannyira, hogy ezúttal háromszor az üres kapuba sem tudtunk betalálni. Ettől eltekintve csak dicsérni tudom a fiúkat, mindent megtettek, jól futballoztak, uralták az összecsapást és nem érdemeltek vereséget, de ilyen a futball” – értékelt a mérkőzés után Fehér Zsolt szövetségi edző.

„Tanulni kell a hibáinkból, minden meccs a fejlődésünket szolgálja. Ennek a csapatnak az is a feladata, hogy minél több játékost adjon az A-válogatottnak. A fiataloknak minél több nemzetközi meccsre van szükségük, ezeken az összecsapásokon fejlődnek igazán, ezért is kötünk le párosmeccseket az országhatár közelében. Az utóbbi időszakban már a felnőtt válogatottnál is számításba vett Klacsák Bence és Vas Ádám példája kell, hogy a többiek szeme előtt lebegjen, az ő teljesítményük inspirációt ad a társaknak is, hiszen minden játékos látja, hogy van értelme keményen dolgozni.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Románia–Magyarország 3–2 (0–0)
Gólszerző: Vas Ádám, Józsa Tamás

A MAGYAR U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok
Varsányi Áron (Csömör)
Alasztics Marcell (Rába ETO)

Mezőnyjátékosok
Apatini Márk (Göcsej)
Hajmási Milán (Haladás)
Faragó Lajos (Nyírgyulaj)
Bencsik Roland (Haladás)
Klacsák Bence (Dunaújváros)
Józsa Tamás (Dunaújváros)
Sáhó Kristof (Rába ETO)
Hoffer Levente (Veszprém)
Bognár Bálint (Rába ETO)
Horváth Benedek (Ferencváros)
Vas Ádám (Rába ETO)
Harmati Tamás (Berettyóújfalu)
Somogyi István (Debrecen)

 

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Szijjártó: Hat magyar konzul Nottinghamben, kettő Ljubljanában

Európa-liga
2026.01.29. 07:11

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36
Ezek is érdekelhetik