Eb 2020: bemutatták a részben budapesti torna logóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.21. 14:06
null
Ilyen a 2020-as Eb logója
Szerdán Londonban bemutatták a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság logóját. A 13 európai városban, köztük Budapesten megrendezendő esemény fináléjának a brit főváros ad otthont.

A 2020-as Eb megrendezését a torna történetében először nem egy vagy két ország kapta meg, hanem 13 város stadionja. Budapest is a sikeres pályázók között volt, három csoportmérkőzésnek és a nyolcaddöntő egyik találkozójának ad majd otthont az új Puskás Ferenc Stadion.

Az elődöntő két meccsét és a finálét Londonban, a Wembleyben játsszák.

Baki, München, Róma és Szentpétervár három csoportmérkőzés mellett egy-egy negyeddöntőt, míg Budapesthez hasonlóan Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága a nyolcaddöntő egy-egy összecsapása mellett három csoporttalálkozót rendezhet meg.

Az eseményen megtartotta első hivatalos beszédét Aleksander Ceferin új UEFA-elnök, aki az angol labdarúgást méltatta, de arra a kérdésre, hogy a kontinensszerte megrendezendő tornán az utazást hogyan könnyítik meg a szurkolók számára, nem tudott választ adni.

A városok a fő embléma mellé saját motívumot tehetnek, Londoné mellé a Tower híd került. Mindegyik esetben híd lesz az a motívum, az UEFA ugyanis arra törekszik, hogy ez a kontinensviadal híd legyen a nemzetek között.



A 2020-as Eb fő motívuma a HÍD.

 


 

Az Eb-logók 1960 óta.


 

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Formula–E: Cassidy tökéletes versenyzéssel szerezte meg a bajnoki 2. helyet a londoni záró futamon

Egyéni
2025.07.27. 19:07

Formula–E: az ötödik helyről rajtoló Cassidy nyert a londoni versenyen

Egyéni
2025.07.26. 19:11

Formula–E: Evans a pole-ban; a Rowland a csoportjából sem jutott tovább a londoni időmérőn

Egyéni
2025.07.26. 14:56

Megújul a tízéves M4 Sport

Egyéb egyéni
2025.07.25. 17:24

Wimbledon: a torna történetének legforróbb nyitó napja volt a hétfői

Tenisz
2025.07.01. 11:38

Zverev legyőzésével nyert tornát Stuttgartban Taylor Fritz

Tenisz
2025.06.15. 17:42

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
2025.05.29. 23:28

Ronnie O’Sullivan minimális előnyre tett szert a sznúker-vb első fordulójában

Egyéb egyéni
2025.04.22. 23:55
Ezek is érdekelhetik