Válogatott: U17-eseinknek nem ment a csehek ellen

2016.08.02. 10:48
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott 2–0-ra kikapott Csehországtól a Telki-kupa második fordulójában.

Szélesi Zoltán csapata a 11. és a 19. percben kapott gólt, s bár a második félidőben sikerült nyomás alá helyeznie a csehek kapuját, gólt nem szerzett.

A magyar válogatott az első játéknapon Skóciát 5–1-re kiütötte, szerdán 17.30-kor Szerbiával csap össze Telkiben.

„A sorozatterhelés miatt frissítettünk a kezdőcsapaton, zömében azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik az első mérkőzésen csereként léptek pályára – idézi az mlsz.hu Szélesi Zoltán szövetségi edzőt. – Az első félidőben bátortalanok voltunk, az ellenfél góljainál a tengelyben vesztettünk labdákat, vagyis olyan elvi hibákat vétettünk, amit nem lehet büntetlenül megtenni, és amelyek ilyen vereségekhez vezetnek. A szünetben sikerült változtatni, és a cserék is jót tettek a csapatjátékunknak. Feljavult a teljesítményünk, bátrabban játszottunk, ekkor már helyzeteink is voltak, sajnos nem sikerült egyet sem kihasználni közülük. Az utolsó harminc percben mutatott játékkal kellene kezdeni minden találkozót, de ehhez sokat kell dolgoznunk, és ki kell javítanunk a ma látott hibáinkat.”

TELKI-KUPA
2. FORDULÓ

Magyarország–Csehország 0–2 (0–2)
Magyarország: Kovács Péter – Terbe Botond, Opavszky Balázs (Győri Olivér, a szünetben), Ujvárosi Ádám (Schön Szabolcs, 63.), Csóka Dániel – Szoboszlai Dominik, Lipóth András (Csonka András, a szünetben) – Csoboth Kevin (Bencze Márk, 57.), Kiss Tamás (Bidzilya Antona, a szünetben), Winkler András (Horváth Olivér, 57.) – Tóth Zoltán (Tímári Norman, a szünetben)

Szombaton:
Magyarország–Skócia 5–1 (1–0)

Magyarország: Ásványi Balázs – Győri Olivér, Csóka Dániel (Bidzilya Anton 65.), Opavszky Balázs, Terbe Botond – Csonka András (Lipóth András 55.), Szoboszlai Dominik – Horváth Olivér (Winkler András 65.), Schön Szabolcs (Kiss Tamás 70.), Bencze Márk (Csoboth Kevin 55.) – Timári Norman (Tóth Zoltán 55.)
G.: Bencze (18.), Schön (42.), Csoboth (67.), Bidzilya (76.), Tóth (79.)
Forrás: mlsz.hu

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
17 órája

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

Borbély Balázs: Sajnos van egy-két játékos, aki nagy csalódást okozott nekem

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 06:24

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29