Válogatott: Az agyamat már átkapcsoltam a Haladásra – Király

2016.07.02. 13:38
A magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Király Gábor immár a klubjával készül a szezonra, elmondása szerint az agyát már átkapcsolta a Haladásra, de még egy picit szeretné élvezni a sikert.

„Igen, az vagyok” – válaszolta Király a Haladás klubhonlapjának arra a kérdésére, miszerint fáradt-e. A kapus elmondta, hogy rengeteg médiafelkérést kap, a napokban például a legnagyobb spanyol sportnapilap, a Marca kért interjút tőle, ő viszont nem akar szétszakadni.Király a Haladás klubhonlapjának arra a kérdésére, miszerint fáradt-e. A kapus elmondta, hogy rengeteg médiafelkérést kap, a napokban például a legnagyobb spanyol sportnapilap, a Marca kért interjút tőle, ő viszont nem akar szétszakadni.

„Így nem is tudok mindegyiknek eleget tenni. Tisztelem a médiát, de mindenkinek nem tudok a kedvére tenni.”

A 107-szeres válogatott játékos immár kizárólag a klubcsapatára koncentrál, míg a válogatottbeli jövőjéről hamarosan dönt.

„Az utcán épp csak kiszállok a kocsiból, máris odajönnek gratulálni a szurkolók – ez persze jó érzés, nem is azért mondom. Mindenesetre a belga meccs másnapján már felhívtam Mészöly Gézát, a Haladás vezetőedzőjét, hogy mi a csapat heti programja, mikor tudok bekapcsolódni. Itt a klubcsapatom, itt dolgozom, itt lakom, az agyamat már átkapcsoltam a Haladásra. Olyannyira, hogy kint Franciaországban is figyeltem a Haliról szóló híreket, az edzőmeccseket, az igazolásokat. Habár már kedden és szerdán ott voltam az öltözőben, csütörtökön edzettem először.”

„Ilyen vagyok, a pályán érzem jól magam, nem amikor nyilatkozni kell. Annyi változás lesz, hogy a bajnokság alatt két meccs között nem egy, hanem két napot pihenek, regenerálódok majd. Hosszabban pihenni pedig majd a téli szünetben, karácsony tájékán fogok.”

„Van elképzelésem a jövőt illetően, de még egy picit szeretném élvezni a sikert, teljesen átállni a napi teendőkbe, és ha majd úgy alakul, kiállok a nyilvánosság elé és elmondom, hogy döntöttem” – fogalmazott titokzatosan Király a válogatottat illetően.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
2026.06.14. 09:43

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56
Ezek is érdekelhetik