Válogatott: CR vagy Messi a jobb? Stieber is állást foglalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 10:50
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hamburg alkalmazásában álló Stieber Zoltán is bekerült a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe. A szélső boldog, hogy elérte a célját, de elismerte, nem úgy alakult számára a tavaszi szezon, ahogyan azt előzetesen elképzelte.

A magyar futballista szerződése 2017-ben jár le Hamburgban, de mivel az előző szezon őszi szakaszában csak hat percet tölthetett a pályán, az élvonalbeli együttes tavaszra kölcsönadta a Nürnbergnek. Stieber a másodosztályú csapatban sem tudta megvetni a lábát, csak hat mérkőzésen kapott lehetőséget, egy gólt szerzett.

„Természetesen nem így képzeltem el a klubváltást, de nem szeretnék a múlttal foglalkozni. Nagyon boldog vagyok, hogy elértem a célomat, és részt vehetek az Európa-bajnokságon” – mondta Stieber a Hamburger Abendblattnak.

A lap megjegyzi, az Eintracht Frankfurt elleni osztályozót elveszítő, így a következő idényben is a Bundesliga 2.-ben szereplő Nürnberg valószínűleg nem él az opciós jogával, és nem vásárolja meg végleg Stiebert, akire a Hamburg sem tart igényt. A futballista számára tehát csapatkeresés szempontjából sem lesz másodlagos a franciaországi kontinenstorna.

„Fontos, hogy újra játékban legyek” – szögezte le Stieber, aki iránt a hírek szerint a német másodosztályból érdeklődnek.

A magyar válogatott labdarúgót Európa-bajnoki csoportellenfelünk, a portugálok világklasszis játékosáról, Cristiano Ronaldóról is faggatták.

„Jelenleg a világ legjobb játékosa. Nekünk nincs Messink és Ronaldónk, a mi erőnk a csapategységben rejlik. A norvégok ellen megmutattuk, milyen játékerőt képviselünk. Miért ne juthatnánk tovább a csoportból?” – tette fel a költői kérdést a 11-szeres válogatott labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
5 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
8 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
10 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik