U16: Japán kifogott a mieinken, Mexikó már nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.24. 12:28
Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte Mexikót a Japánban zajló International Dream Kupa elnevezésű nemzetközi tornán.

A Belvon Attila vezette U16-os válogatott szerdán, az első mérkőzésen 4–1-re kikapott a házigazda japánoktól, pénteken azonban javított, 2–0-ra legyőzte Mexikót.

Az mlsz.hu beszámolója alapján a mieink az első félidőben óriási nyomást gyakoroltak a mexikói kapura, öt-hat óriási lehetőséget is kialakított a csapat, ám ezek közül csak egyet sikerült értékesíteni: a 10. percben Tímári Norman kapott pontos mélységi átadást, majd 12 méterről, a kifutó kapus mellett a kapuba lőtt (1–0).

A 2–0-s végeredmény a 78. percben egy öngóllal alakult ki.

Belvon Attila a mérkőzés után elmondta, van még miben fejlődnie a gárdának.

„Ezen a találkozón sokkal szervezettebben és célirányosabban játszottunk, mint szerdán, kétgólos győzelmünk teljesen megérdemelt. A játék képe alapján és a kidolgozott helyzetek számát tekintve is sikerült ellenfelünk fölé nőni. Voltak hibáink, még nem azt láttam a pályán, amit szeretnék, bőven van tehát előrelépési lehetőség a játékunkban.”

U16
INTERNATIONAL DREAM KUPA, JAPÁN

Magyarország–Mexikó 2–0 (1–0)

Szerdán játszották
Japán–Magyarország 4–1

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik