Válogatott: Storck az önbizalmat növelné a német meccsel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.01. 16:47
Bernd Storck reméli, a német válogatott elleni esetleges jó teljesítmény jó hatással lesz csapata önbizalmára a nyári Európa-bajnokság előtt. Mint ismert, a magyar válogatott június 4-én Gelsenkirchenben a vb-címvédő ellen játssza az Eb-főpróbát.

„Nagyon örülök, hogy megmérkőzhetünk a világ jelenlegi legerősebb válogatottjával az Eb előtt – idézte Bernd Storckot az mlsz.hu. – Mindenképpen erős riválist szerettem volna találni a felkészülés hajrájára is, ebből a szempontból a német válogatott tökéletes ellenfél, hiszen a regnáló világbajnok ellen valóban lemérhetjük, hogy hol tart a csapat néhány nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt. A kerettagok számára egyéni karrierjük szempontjából is remek lehetőséget jelent ez a mérkőzés, megmutathatják magukat a világnak, bizonyíthatják, hogy nemzetközi összevetésben is jó játékosok, akik egységes csapatot alkotnak. Különleges helyzet lesz a játékosok számára, hogy a vb-címvédő ellen, idegenben lépnek pályára, de sokat tanulhatnak ebből a találkozóból, többek között azt is, hogy nem kell félniük egyetlen riválistól sem az Európa-bajnokságon. Ez lesz a kontinensviadal előtti utolsó mérkőzésünk, ekkorra már tökéletesen felkészültnek kell lennünk, és ezt be is kell tudnunk bizonyítani a találkozón. A világ jelenlegi legjobb válogatottjától tanulni óriási dolog, a fő célunk az lesz, hogy szervezett, fegyelmezett futballal rukkoljunk elő, ami a játékosok egészséges önbizalmát is nagyban építheti az Eb előtt.”mlsz.hu. – Mindenképpen erős riválist szerettem volna találni a felkészülés hajrájára is, ebből a szempontból a német válogatott tökéletes ellenfél, hiszen a regnáló világbajnok ellen valóban lemérhetjük, hogy hol tart a csapat néhány nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt. A kerettagok számára egyéni karrierjük szempontjából is remek lehetőséget jelent ez a mérkőzés, megmutathatják magukat a világnak, bizonyíthatják, hogy nemzetközi összevetésben is jó játékosok, akik egységes csapatot alkotnak. Különleges helyzet lesz a játékosok számára, hogy a vb-címvédő ellen, idegenben lépnek pályára, de sokat tanulhatnak ebből a találkozóból, többek között azt is, hogy nem kell félniük egyetlen riválistól sem az Európa-bajnokságon. Ez lesz a kontinensviadal előtti utolsó mérkőzésünk, ekkorra már tökéletesen felkészültnek kell lennünk, és ezt be is kell tudnunk bizonyítani a találkozón. A világ jelenlegi legjobb válogatottjától tanulni óriási dolog, a fő célunk az lesz, hogy szervezett, fegyelmezett futballal rukkoljunk elő, ami a játékosok egészséges önbizalmát is nagyban építheti az Eb előtt.”

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
18 órája

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

Megérkezett a Real Madrid Budapestre – videók

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 19:30

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Vinícius ott van a Real Fradi elleni keretében, Mbappé, Diomandé és Bellingham nincs

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 15:42