Videó: micsoda buli! – Ezúttal élő zene szólt az öltözőben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.16. 11:48
Az ismert zongorista, Rakonczai Imre a magyar válogatott öltözőjében muzsikált, így a játékosok rendhagyó módon nem zenelejátszót használva ünnepeltek.


„Azért számomra nem teljesen idegen a futballöltöző – mondta a Nemzeti Sportnak Rakonczai Imre. – Gyerekkoromban magam is futballoztam, a Szent István csapatától igazolt le a Ferencváros, szóval, az Üllői úton valamennyire otthon vagyok… Ám egy sérülés miatt fel kellett adnom a profi futballról szőtt álmaimat, de megmaradtam a sportág közelében, és a játékosokkal jó kapcsolatban vagyunk, többen is eljöttek már a fellépésemre. Aztán valaki felvetette: egy-egy győzelem esetén az én zeném is szól az öltözőben, és mi lenne, ha ezt élőben is megtennénk? Így a második félidőben összeszereltük a felszerelést a magyar öltöző sarkában, a legtöbben nem is tudtak róla. Amikor bejött a csapat az öltözőbe, valaki megkérdezte Csányi Sándor MLSZ-elnököt, mond-e néhány szót, de ő csak intett nekem: Imre, hadd szóljon a zene! Ha jól láttam, még az elnök is ropta…”


Legfrissebb hírek

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
7 órája

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

Erste Liga: bemelegítés alatt verekedtek, négymeccses eltiltást kaptak – videó

Jégkorong
2026.04.01. 10:17

Így lőtt gólt Schön Szabolcs a szlovénok ellen – videó

Magyar válogatott
2026.03.28. 20:02

Szoboszlai lehagyhatja Détárit és Mészölyt is; már csak Sallai maradt Rossi első csapatából

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:16

A szlovákok négyet kaptak Pozsonyban Koszovótól a vb-pótselejtezőn, az írektől ezúttal elpártolt a szerencse

Foci vb 2026
2026.03.26. 23:43

Feröerrel, Montenegróval és Koszovóval játszunk a férfi kézilabda Eb-selejtezősorozatban

Kézilabda
2026.03.26. 19:54
Ezek is érdekelhetik