Válogatott: Storckot igazolta a stábcsere – Sallói István

2015.11.20. 08:40
null
Előfordulhat, hogy Sallói István az Eb-n újra a pálya mellett lesz a válogatottal (Fotó: Hegedüs Gábor)
Emlékezhetünk, Szabics Imre és Sallói István kikerült a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjából a norvégok elleni pótselejtezőre, utóbbi szerint Bernd Storck szövetségi kapitányt igazolta a döntés.

„Egyelőre nem tudunk bővebb részleteket arról, hogyan alakul át a stáb, Storck megköszönte nekünk a munkát Szabics Imrével, ami mindenképpen pozitívum – mondta Sallói István a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Többször hangsúlyozta, hogy nem személyes ellentétről van szó, szeretne beköltözni a stábjával Telkibe. Jó döntés volt a részéről, az élet őt igazolta.”

Hogy az Eb-n kire számít, az még nem teljesen tiszta, de vannak feladatok, hiszen cél lehet a továbbjutás a csoportból. Már Görögországban is viccelődött vele Dzsudzsák, hogy a stáb lassan nagyobb, mint a keret, de ez így van rendjén, ebbe az irányba megy el a profi futball. Olyan ember mindenképpen kell a stábba, aki ismeri a nemzetközi tornák légkörét, így most lesz igazán kulcsszerepe Andreas Möllernek.”

Hogy mennék-e főállásba? Mint mondtam, egyelőre nem kaptam részleteket. Ha szükség lesz rám, megyek, de nem erről szól most ez. Olyan eufória van amiatt, hogy végre nem kell magyarázkodni. Talán még nem is mindenki fogta fel, hiszen volt, aki nem jött el az ünneplésre.”

Sallói szerint Dzsudzsák lecserélése Norvégiában benne volt a kalapban, hiszen a szélső a sárga lapja miatt veszélyeztetve volt, de véleménye szerint ezt jól kezelte a csapatkapitány. Úgy látja, vannak még tehetségek a magyar futballban, és lehet változás a keretben az Eb-ig, el tudja képzelni, hogy gyorsítják majd a keretet, de ez a jövő zenéje.

„Hogy miért nem kapott Nagy és Kleinheisler nagyobb szerepet Dárdainál? Palinak nem volt ennyi ideje, gyorsan kellett összeraknia egy csapatot, ezért inkább a tapasztalt emberekben bízott – nagyon helyesen. De neki is voltak kiváló húzásai, Fiola Attila jobbhátvédként például telitalálat volt. Storck az utánpótlást jobban ismerte és remekül építette be a fiatalokat. Az ő legendás mondása a »My way«, ilyen típusú ember, aki a saját gondolatai és módszerei alapján dolgozik.”

„Nagy Ádám játszatása sztereotípiákat bontott le, hiszen korábban a hatos pozícióban játszó futballista mindig magas, robusztus játékos volt, helyette egy nagyon mozgékony, a labdakihozatalban sokat segítő labdarúgó került be a középpálya közepére.”

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40
Ezek is érdekelhetik