Válogatott: Storck ezért hívta fel az éjszaka közepén Möllert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.18. 12:43
A sikeresen megvívott Európa-bajnoki pótselejtezőt követően Bernd Storck szövetségi kapitány segítője, Andreas Möller visszatért Németországba. A korábbi válogatott játékos a frankfurti landolást követően megosztott néhány kulisszatitkot a közvéleménnyel az elvégzett munkával kapcsolatban.

A világ- és Európa-bajnok Möller a norvégok elleni Eb-pótselejtező előtt Bernd Storck kérésére csatlakozott a szakmai stábhoz.

Möller elárulta, amit már eddig is tudni lehetett: a szövetségi kapitány azért számított a szolgálataira, mert szeretett volna maga mellett tudni egy szakembert, akiben megbízik, és aki új impulzusokat hoz a válogatotthoz. A Borussia Dortmund, a Schalke és a Juventus korábbi támadója arról is beszélt, hogyan készültek Storckkal a norvégok elleni ütközetre.

„Egész éjjel dolgoztunk. Elemeztünk, finomítottuk és fejlesztettük a taktikát, próbáltuk maximálisan feltérképezni a norvégokat. Egyszer az is előfordult, hogy már lefeküdtem, amikor Bernd felhívott, és azt mondta, »Gyere, támadt egy ötletem«. Folyamatosan járt az agya” – mondta Möller a Frankfurter Rundschaunak.

A befektetett munka meghozta eredményét, hiszen a magyar válogatott 1972 után ismét kijutott az Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik