Válogatott: Először ugrottam fel egy gól után – Limperger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.20. 14:45
Limperger Zsolt szerint nem a mostani a legjobb labdarúgó-válogatott az utóbbi harminc évből, de az összeszedett csapat, amely Dárdai Pál színre lépésével új impulzust kapott, megérdemelten harcolta ki az Európa-bajnoki részvételt.  

„Lehet látni azt, hogy mit akarunk, ezt hiányoltam az utóbbi időkben, de ennek most meg is lett az eredménye” – mondta az NB III Nyugati csoportjában szereplő Érdi VSE-t irányító Limperger Zsolt az erdmost.hu-nak. Limperger Zsolt az erdmost.hu-nak.

„Szerintem nem ez volt a legjobb válogatottunk az utóbbi harminc évben, ebben biztos vagyok, de valamiért ezek a játékosok elhitték, hogy van keresnivalójuk, illetve amit én mindig mondok, amikor baráti társaságban beszélgetünk, hogy a fordulatot az hozta meg, hogy idekerült edzőnek Dárdai Pali. Ez olyan impulzust adott mindenkinek – nemcsak a játékosoknak, hanem a médiának és a közvéleménynek is –, amiből építkeztünk, és megijedtem, amikor nem engedték el az utolsó mérkőzésekre, de olyan embert választottak helyére, aki hasonló utat képvisel, mint ő. Az alappillér Dárdai Pali volt” – tette hozzá a huszonkétszeres válogatott védő.

„Nézek rengeteg bajnoki mérkőzést, külföldi meccseket is, amióta nem játszom, a válogatott mérkőzéseket is, de most volt az első olyan, hogy felugrottam a fotelból egy gól után, amikor Priskin belőtte. Én is meglepődtem magamon, euforikus állapotban voltam.”

Limperger szerint a Nagy Ádámhoz, Lang Ádámhoz vagy Kleinheisler Lászlóhoz hasonló fiatalok azt bizonyítják, hogy érdemes pénzt áldozni a munkára. Úgy látja, amihez Bernd Storck nyúlt, az arannyá változott, és az Eb-n is nyerünk mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik