U21: két játékost kivéve minden magyar felépült, 3 kulcsszó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.15. 18:57
Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a magyar U21-es labdarúgó-válogatott játékosai felgyógyultak a csütörtöki, izraeli Eb-selejtezőt megelőzően összeszedett gyomorfertőzésből, és újult erővel készülnek a Görögország elleni mérkőzésre.

A mieink számára rendkívül szerencsétlenül végződő izraeli túra megpróbáltatásait már csaknem teljesen maguk mögött hagyták a kerettagok, a betegek nagy része felépült, és harcra készen várja a hétfői, Görögország elleni összecsapást. Két kerettagra ugyanakkor egész biztosan nem számíthat Robert Kilin szövetségi edző, Botka Endre és Székely György még nem nyerték vissza erejüket, ezért az orvosi stáb javaslatára ők nem készülnek már a csapattal.Két kerettagra ugyanakkor egész biztosan nem számíthat Robert Kilin szövetségi edző, Botka Endre és Székely György még nem nyerték vissza erejüket, ezért az orvosi stáb javaslatára ők nem készülnek már a csapattal.

Ellenfelünk, a görög válogatott legutóbbi mérkőzésén ötgólos győzelmet aratott Liechtenstein felett hazai pályán, így – a mieinket is megelőzve – a harmadik helyre lépett fel, míg a magyar válogatott az izraeli 3–0-s vereséggel az ötödik helyen zárta a csütörtöki fordulót.

„Nehéz dolgunk van, mert, bár a kerettagok jobban vannak, mint az elmúlt két-három napban, többen továbbra sincsenek tökéletes állapotban” – mondta az mlsz.hu-nak Robert Kilin.

„Pozitívum, hogy mindenki nagyon szeretne játszani, és motiváltan várja a mérkőzést, bízom benne, hogy hétfőn tizenegy megfelelő állapotban lévő futballistával tudunk kiállni a görögök ellen. Csalódott voltam a csütörtöki mérkőzés után, mert olyan csapattól kaptunk ki, amelytől nem lett volna szabad vereséget szenvednünk. Hatvan percig jól játszottunk, addig az ellenfelünk nem volt jobb nálunk, de sajnos a játékosaink még nincsenek felkészítve arra, hogy végig tudjanak koncentrálni kilencven percet, ezért ugyanazokat a buta hibákat követtük el, mint korábban is, és végül ez okozta a vereséget. A görögök ellen a megfelelő hozzáállás, a fegyelem és a motiváció a három kulcsszó, ami meghozhatja a sikert, de nagyon fontos, hogy az elejétől a végéig hozni tudjuk azt a szintet, amit elvárunk a játékosoktól” – tette hozzá.

A hétfő 18 órakor kezdődő mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu-n, valamint a mérkőzés előtt 15 órától a helyszínen, a gyirmóti Alcufer-stadionban: a felnőttbelépők 500 Ft-ba, a diák- és nyugdíjasjegyek (14 év alatt és 65 év felett) 250 Ft-ba kerülnek.

Az M4 sportcsatorna élőben közvetíti a Gyirmóton rendezendő találkozót.

Legfrissebb hírek

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
2026.11.04. 13:32

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41