Női válogatott: „A horvátok játéka nem fekszik nekünk, de…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.23. 06:50
A Törökországot szerdán 1–0-ra legyőző magyar női labdarúgó-válogatott vasárnap Horvátországban folytatja szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Markó Edina szövetségi kapitány szerint a játék több elemében is javulnunk kell, ha pontot akarunk szerezni Eszéken, míg Jakabfi Zsanett úgy véli, két azonos szintű csapat méri össze erejét.



A magyar válogatott az elmúlt másfél évben kétszer is megmérkőzött a horvátokkal felkészülési mérkőzésen. A tavalyi Isztria Kupán 2–2-es döntetlenre végeztek a felek, majd a Balaton Kupán két góllal legyőztük vasárnapi ellenfelünket. Markó Edina szerint hiba lenne ebből a két összecsapásból kiindulni, mert egyik találkozón sem teljes kerettel játszottak a csapatok, a horvátok azóta elért eredményei pedig tiszteletet parancsolnak.

„Nagyon jó formában lévő horvát válogatottal találkozunk, sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint a törökök ellen, abszolút háromesélyes a találkozó. A helyszínen néztem meg őket a németek elleni mérkőzésen, amelyen nagyon jó benyomást tettek rám, egyre javulnak az eredményeik, a világranglistán öt helyet javítottak az elmúlt hónapokban. Ezzel együtt nincs okunk tartani tőlük, két azonos erősségű és tudású csapat találkozik vasárnap, a pillanatnyi forma dönt majd. Ahhoz, hogy megvalósítsuk a céljainkat, és minimum egy pontot szerezzünk, javulnunk kell a párharcokban, a védekezésben és a helyzetkihasználásban is” – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi kapitány, aki a vasárnapi ellenfélből az irányító középpályás Iva Landekát, a Bundesligában szereplő Jena karmesterét emelte ki.

Intő jel lehet, hogy a soron következő ellenfelünk jobb eredményt ért el a riválisokkal szemben, mint mi, hiszen a németektől csak 1–0-ra kapott ki, míg a törököket 4–1-re verte meg. Jó hír, hogy a szerdai mérkőzést adminisztrációs okokból kihagyó játékosok közül Kaján Zsanett és Zeller Dóra is pályára léphet vasárnap.

„A szerdai játéknál többet kell nyújtanunk Horvátországban, ezt mindenki tudja – vélekedett Jakabfi Zsanett, a mieink kétszeres BL-győztes szélsője. – A törökök elleni meccs arra jó volt, hogy még időben észbe kapjunk, s a tapasztalatokat levonva javítsunk a játékunkon, és persze arra is, hogy összerázódjon kicsit a csapat. Ritkán szerepel az összes légiós együtt, ezért idő kell az összecsiszolódásra, ez látszott szerdán a játékunkon. A horvátok kemény, erőszakos futballt játszanak, ami nekünk nem igazán fekszik, de játéktudásban azonos szinten vagyunk velük, függetlenül attól, hogy a németek és a törökök ellen jobb eredményt értek el, mint mi.”

A két mérkőzés után három ponttal álló mieink horvátországi mérkőzése vasárnap 16 órakor kezdődik.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 22 FŐS KERETE
Kapusok:
Szőcs Réka (Fiorentina – Olaszország), Samu Anna (Ferencváros)
Védők: Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland – Ausztria), Szabó Viktória (1. FC Lübars – Németország), Tóth Gabriella (Werder Bremen – Németország), Rácz Zsófia (1. FC Lübars – Németország), Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Tóth Alexandra (SC Südburgenland – Ausztria), Pinczi Anita (MTK)
Középpályások: Hummel-Smuczer Angéla (MTK), Nagy Lilla (MTK), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Szuh Erika (FC Neunkirch – Svájc), Csiszár Henrietta (1. FC Lübars – Németország), Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg – Németország)
Támadók: Zeller Dóra (Hoffenheim – Németország), Sipos Lilla (St. Pölten-Spratzern – Ausztria), Vágó Fanni (St. Pölten-Spratzern – Ausztria), Kaján Zsanett (MTK), Zágor Bernadett (Ferencváros), Kocsán Petra (Kóka)

A SELEJTEZŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 3
3
15–0 9
2. Horvátország 2 1 1 4–2 3
3. MAGYARORSZÁG
2
1
1
1–12
3
4. Oroszország 1
1
0–2 0
5. Törökország 2
2
1–5 0


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik