Eb 2016: romlott az esélyünk az egyenes ági kijutásra

Vágólapra másolva!
2015.09.08. 07:21
A magyar válogatott nagy lépést tehetett volna Belfastban afelé, hogy az Európa-bajnoki selejtezősorozat októberi hajrája előtt az élen álljon a csoportharmadikak összevetésében. A Kyle Lafferty 93. percben szerzett góljával 1–1-es döntetlenre végződő mérkőzés után azonban jelenleg ugyanúgy 12 ponttal áll, mint Horvátország és Ukrajna, ráadásul a keddi játéknapon Szlovákiában pályára lépő ukránok, illetve a Liechtensteinben vendégeskedő oroszok már most pontelőnybe kerülhetnek.

A harmadikok közötti összevetés két fordulóval a zárás előtt még rendkívül nyitott, nemcsak az élcsoportban lévő tolongás miatt, hanem azért is, mert egyelőre azt sem lehet tudni, mely válogatottak végeznek a harmadik helyen az októberi mérkőzések után.

Elméleti esély azonban még van arra, hogy Bernd Storck Feröerrel itthon, Görögországgal idegenben játszó együttese legyen a legjobb csoportharmadik, és pótselejtező nélkül kijusson az Eb-re, ám az egyik eredmény mindenképpen ki fog esni, így legfeljebb három pontot szerezhetünk.

AZ Eb-selejtező adatbankját, benne tabellákkal és a teljes programmal ide kattintva olvasható.

A CSOPORTHARMADIK VÁLOGATOTTAK (A LEGJOBB PÓTSELEJTEZŐ NÉLKÜL KIJUT)
Csoport Válogatott M GY D V GK P Csoporthatodik
F Horvátország 7 3 3 1 14–5 12 Málta
C Ukrajna 6 4 2 11–3 12 Macedónia
F MAGYARORSZÁG 7 3 3 1 6–4 12 Görögország
I Albánia 6 3 2 1 7–3 11
G Oroszország 6 3 1 2 9–3 10 Moldova
D Írország 6 2 3 1 6–5 9 Gibraltár
B Izrael 6 2 1 3 6–8 7 Andorra
A Törökország 6 1 3 2 7–8 6 Kazahsztán
E Észtország 5 2 3 2–5 6 San Marino
A csoporthatodik elleni eredmény kiesik. Az I-csoport ötcsapatos.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik