Válogatott: Dárdai nem számíthat a középpályásra és a védőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.09. 10:28
null
Juhász Roland bízik benne, hogy a finnek ellen labdába rúghat (Fotó: Szabó Miklós)
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Finnország elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőn nem számíthat Varga Józsefre és Pintér Ádámra. A középpályásnak és a védőnek nem jött rendbe a sérülése – emiatt a Litvánia elleni mérkőzésen sem szerepelhettek –, és hétfőn elhagyták a nemzeti együttes edzőtáborát.

 

 

Dárdai: Tiszteletlenség most a jövőmről kérdezni

A litvánok ellen nem szerepelt a szintén sérüléssel bajlódó Juhász Roland sem, neki csütörtökön dől el a sorsa. „Köszönöm, napról napra javulok – felelte a Nemzeti Sportnak Juhász Roland, akit combsérülés hátráltat. – Egy biztos, az orvosi stábon és rajtam nem múlik a játékom. A következő napokban mindent megteszünk azért, hogy pályára léphessek Helsinkiben, meglátjuk, mi lesz.”

A Finnország–Magyarország Eb-selejtezővel kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva olvashatja el!

„Csütörtökig ki kell derülnie, bevethető leszek-e. Nagyon szeretnék játszani szombaton, de nem kockáztathatok. Nem magam, hanem a csapat miatt. Ha csütörtökön nem érzem, hogy százszázalékos állapotban vagyok, akkor bármennyire is fáj, de ki kell mondanom, nem megy. Őszintének, korrektnek kell lennem – a válogatott érdekében. De erről inkább ne is beszéljünk, mert hiszek abban, hogy minden rendben lesz.”

EB-SELEJTEZŐ, F-CSOPORT (JÚNIUS 13.)
Finnország–MAGYARORSZÁG, 18.00 (Tv: Duna)
Feröer–Görögország 20.45
Észak-Írország–Románia 20.45

A SELEJTEZŐCSOPORT TELJES PROGRAMJA IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ!

AZ ÁLLÁS
1. Románia 5 4 1 – 7–1 +6 13
2. Észak-Írország 5 4 – 1 8–4 +4 12
3. MAGYARORSZÁG 5 2 2 1 4–3 +1 8
4. Finnország 5 1 1 3 5–7 –2 4
5. Feröer 5 1 – 4 2–7 –5 3
6. Görögország 5 – 2 3 1–5 –4 2


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham – Anglia)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Forró Gyula (Újpest FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Győri ETO FC), Leandro (Omonia Nicosia – Ciprus), Szélesi Zoltán (Puskás Akadémia FC), Szolnoki Roland (Videoton), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc)
Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Pécsi MFC), Simon Ádám (Videoton), Stieber Zoltán (Hamburg – Németország), Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Videoton), Priskin Tamás (Győri ETO FC), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

Biztonsági tartalékok: Böde Dániel (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Salzburg – Ausztria), Koman Vladimir (Diósgyőri VTK), Rudolf Gergely (Győri ETO FC)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SELEJTEZŐBELI EREDMÉNYEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2 (Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0 (Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

 

Legfrissebb hírek

Juhász Roland az ukránok góljáról: Kerkez Milos a csatár és a rábízott szélső közötti légüres térben mozgott

Magyar válogatott
5 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

„Nálam mind a két csapat világbajnok, még ha Argentína menet közben ezt nem is mutatta meg”

Foci vb 2026
2026.07.19. 15:38

Juhász Roland Lukakunak és Tiele­mansnak is üzent a belgák meccse előtt

Foci vb 2026
2026.07.06. 14:17