U20-as vb: Nagyszerű futball nemzetközi szinten is - Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.01. 09:14
A magyar válogatott a triplázó Mervó Bence vezérletével 5–1-re legyőzte Észak-Koreát az U20-as labdarúgó-világbajnokságon az E-csoportban. A találkozó után Bernd Storck szövetségi edző értékelte a látottakat.

„Nagyon fontos volt az első mérkőzés, hiszen bár jól sikerült a felkészülésünk és a felkészülési mérkőzéseink is, itt tudtunk meggyőződni arról, hol tart valójában a csapat – mondta Bernd Storck a lefújás után az mlsz.hu-nak. – Örülök, hogy sikerült bizonyítanunk, hogy a nemzetközi mezőnyben is tudunk nagyszerűen és eredményesen futballozni. Észak-Koreáról nagyon keveset lehetett előzetesen tudni, láttuk ugyan a meccseiket, de kevés információ szivárgott ki arról, hogy milyen állapotban érkezhettek a vébére. Az első pillanattól kezdve kontrolláltuk a mérkőzést, és a mentális erőnket mutatja, hogy a sorsdöntő pillanatokból jól jöttünk ki, így a koreai egyenlítés után gyorsan visszavettük a vezetést, és a szünetben történt változtatások is hamar gólt eredményeztek.” Bernd Storck a lefújás után az mlsz.hu-nak. – Örülök, hogy sikerült bizonyítanunk, hogy a nemzetközi mezőnyben is tudunk nagyszerűen és eredményesen futballozni. Észak-Koreáról nagyon keveset lehetett előzetesen tudni, láttuk ugyan a meccseiket, de kevés információ szivárgott ki arról, hogy milyen állapotban érkezhettek a vébére. Az első pillanattól kezdve kontrolláltuk a mérkőzést, és a mentális erőnket mutatja, hogy a sorsdöntő pillanatokból jól jöttünk ki, így a koreai egyenlítés után gyorsan visszavettük a vezetést, és a szünetben történt változtatások is hamar gólt eredményeztek.”

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
21 órája

Malőr az Ázsiai Játékokon: a déli helyett az észak-koreai himnuszt játszották el

Egyéb egyéni
2026.09.18. 14:54

Birkózás: öt magyar érem a pozsonyi U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.23. 17:54

Birkózás: Balázs Éda ötödikként zárt a pozsonyi U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.21. 19:55

Birkózás: Zsitovoz Petro bronzérmes a pozsonyi U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.18. 19:19

Birkózás: László ezüst-, Toplak bronzérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.17. 20:29

Birkózás: vasárnap startol az U20-as világbajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
2026.08.15. 17:38

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16