Válogatott: „Pénteken nem szabad alibizni, és rágörcsolni”

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 16:39
Nikolics Nemanja az előző két bajnokin nem talált be, de így is 13 gólnál jár már az NB I-ben, toronymagasan vezetve a mesterlövészek listáját. A Videoton játékosa szép játékban reménykedik a finnek elleni Eb-selejtezőn, de kiegyezne a csúnyával is – ha nyerünk.
A teljes sajtótájékoztatóról ide kattintva olvashat!A teljes sajtótájékoztatóról ide kattintva olvashat!

„Utolsó két meccsen nem találtam be, de nem szomorkodtam. Egyiket nyertünk, másikon döntetlent játszottunk, de első helyen vagyunk változatlanul – mondta a Videoton támadója. – A válogatottnál a hangulat jó, megmutatta, hogy fontos meccsekre is képes felpörögni. Megvan a négy pont, amit terveztünk, ezt az akaratot kell továbbvinni, és legyőzni a finneket. A legfontosabb a három pont itthon tartása, de erős riválissal találjuk szembe magunkat. Szeretnénk a győzelem mellé jó játék is társulna, de kiegyeznénk a csúnya játékkal is, ha győzünk.”

„Egyetértek a kapitánnyal abban, hogy a finnek elleni három pontot csak a Jóisten veheti el tőlünk. Bukarestben megmutattuk, hogy a második félidő játéka nagyon rendben volt, arra lehet alapozni, közel álltunk a győzelemhez egy olyan pályán, ahol a vendégek döntetlent sem nagyon szoktak elérni, nemhogy győzni. Nem szabad alibizni, nem szabad rágörcsölnünk a pénteki meccsre a tét miatt, a szurkolók támogatásában bízva nem is gondolunk másra, csak a győzelemre. Egy-két dolgot említett a kapitány a finnekről, eddig inkább a saját játékunkat elemeztük és a román meccset néztük meg. A kapitány dönt a taktikáról, én igyekszem minden taktikai utasítást betartani, csatárként tőlem gólokat várnak, ennek igyekszek megfelelni. A finnek szeretnek játszani, nem egy kimondottan védekezős típusú csapat, szeretnek támadni, bízom benne, lesz elég lehetőségünk és területünk támadni” – tette hozzá Nikolics.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Félórás kényszerszünet után a finnek legyőzték a lengyeleket

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:42

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik