Válogatott: Dárdai négy-öt évig az utánpótlásban képzeli el magát, de... - Sallói

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 08:58
null
Sallói szerint Dárdai jól kezeli stábjának <br />véleményét (Fotó: Szabó Miklós)
Sallói István, a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjának tagja elmondta, december elejéig kell várnunk, hogy kiderüljön, Dárdai Pál marad-e a nemzeti tizenegy élén.

„Érdekes, amit Magyarországon fanyalogva fogadtak, hogy Feröer ellen csak nehezen nyert a válogatott, Dárdai azért kapta a legnagyobb dicséretet a németektől – mondta Sallói a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Németországban már a mérkőzés előtt azt mondták, Feröer hamarosan legyőz egy esélyesebb csapatot. Bíztunk benne, hogy nem a mieink lesznek azok, és szerencsére végül a görögök ellen jött össze a feröerieknek a bravúr.”

„A stáb kiválasztása teljesen tudatos volt Pali részéről. Olyan emberek alkotják, akik nem ugyanazt gondolják a fociról, de mindenki hozzá tud adni valamit a közös munkához. Dárdai határozott vezérvonalat alkotott, minden ötletre nyitott, és jól kezeli ezeket, nem zavarják össze a különböző gondolatok. Pontosan tudja, mit használ fel és mit nem, azok közül, amiket mondtunk neki.”

„Hogy én mi olyat tudtam javasolni neki, amit fontolóra vett? A finnek elleni találkozó előtt például azt mondtam, figyeljünk oda, mert a szélső védőik komoly veszélyeket tudnak teremteni, ezért beszéljük át a hátvédsorunkkal, kinek mi a feladata. Az oroszok elleni mérkőzés is hasznos volt, de sajnos a nézőszám megmutatta, jelenleg mennyire érdekli a drukkereket egy felkészülési meccs, amikor a tévében már bármit meg lehet nézni.”

„Természetesen, most mindenkit az érdekel, mi lesz Dárdaival. Megértem, hogy türelmetlenek az emberek, és a média is kiemelten kezeli ezt a kérdést. Nyilasi Tibor nyilatkozata egy kicsit félre lett értelmezve, szerintem ő csak a véleményét mondta el. Dárdai négy-öt évig az utánpótlásban képzeli el magát, de tudja, mennyire szeretnék a magyarok, hogy itt maradjon. Már a feleségemet is azzal hívogatják az ügyfelei – akik egyébként nem érdeklődnek a foci iránt –, hogy mi lesz a »nemzet Palijával«.”

„Tudatosan, okosan építi fel őt a Hertha. Az, hogy kinevezték a válogatott élére, extrém eset. Németországban lépésről lépésre haladnak az edzők, ha ott most kineveznék a felnőttcsapat élére, az nagy ugrás lenne. Ha nem, azzal időt nyerne, és reméljük, lesz arra esély, hogy elengedjék a következő két meccsre is a magyar válogatotthoz. Így folytathatná tovább a megkezdett munkát. December elejéig kért haladékot, addig kell várnunk, hogyan dönt, de nagyon remélem, hogy marad, mert a magyar focinak rá van szüksége.”

A szurkolók bármit megtennének, hogy Dárdai folytassa a munkát a válogatottnál

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Sallói István már munkába is állt új klubjánál – „A cél a feljutás”

Minden más foci
2025.06.10. 14:46

Távozik Sallói István a ZTE-től, és leköszön Végh Gábor elnök is – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.10. 11:17

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik