Magyar-finn: Mindenki szeretné, ha a kapitány maradna - Tőzsér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.15. 00:06
Tőzsér Dániel a finnek elleni győztes Európa-bajnoki selejtező után elmondta, mindenki szeretné, ha Dárdai Pál maradna. A középpályás úgy érzi, ezzel a győzelemmel visszajöttünk a csoportban, és a végsőkig fogunk küzdeni.

„Élmény, pozitív hozzáállás, csak nagy szavakban tudok beszélni arról, amit csapatként nyújtottunk. Nem szabad kiemelni senkit, ez nem az a mérkőzés volt, hanem megmutattuk, hogy erős csapatunk van itt, Magyarországon. Tudtuk, hogy győzni kell, számítottunk rá, hogy így fog alakulni a meccs. Nem voltunk türelmetlenek, az első és a második félidőben is megvoltak a helyzeteink, az utolsó passzokban hiányzott a pontosság. Szervezettségben és küzdőszellemben voltunk jobbak. Szerintem mindenki szeretné, ha maradna a kapitány, reméljük, így lesz” – mondta a meccs után Tőzsér Dániel, aki úgy érezte, remekül együtt tudott dolgozni Elek Ákossal. Tőzsér Dániel, aki úgy érezte, remekül együtt tudott dolgozni Elek Ákossal.

„A szurkolók is megértették, hogy bizonyos mérkőzésen olyan taktikát kell alkalmaznunk, hogy a végén tudjunk, ha kínkeservesen is, de nyerni. Nem szabad még hazai pályán sem mindenkinek nekimennünk. Amit elterveztünk, az történt meg. A meccs előtt is azt mondtam, ha ezt megnyerjük, visszajövünk a csoportban. Vannak még nehéz meccseink, de jó irányba indultunk el. A végsőkig fogunk küzdeni!"

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik