Magyar-finn: tamperei vendégek, megjöttek a Mándoki Ördögök is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.14. 18:50
Már szállingóznak a szurkolók az új Üllői úti stadionhoz, ahol 20.45 órakor Magyarország Finnországot fogadja labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn. Helyszínen tartózkodó tudósítónk egy négyfős, középkorúakból álló finn csoporttal találkozott, miközben befutottak a Mándoki Ördögök is.

„Tamperéből jöttünk repülővel, hétfőig tartózkodunk Budapesten, ezalatt a várost is megismerjük. Finnország számára nincs könnyű meccs, ez a találkozó is biztosan szoros lesz, de bízunk a sikerben" – mondta a finn csapat egyik tagja, hozzátéve, hogy Mixu Paatelainen jövője szempontjából is fontos a mérkőzés, de hisznek a kapitányban.„Tamperéből jöttünk repülővel, hétfőig tartózkodunk Budapesten, ezalatt a várost is megismerjük. Finnország számára nincs könnyű meccs, ez a találkozó is biztosan szoros lesz, de bízunk a sikerben" – mondta a finn csapat egyik tagja, hozzátéve, hogy Mixu Paatelainen jövője szempontjából is fontos a mérkőzés, de hisznek a kapitányban.

Közben befutottak a Mándoki Ördögök is, akik elmondták, a szurkolói kártya ugyan megnehezítette a dolgukat (a 12 fős csapat minden tagjának egyénileg el kellett mennie a 60 kilométerre levő Nyíregyházára a regisztráció miatt), de aki itt akar lenni, az itt van.

Kövesse nyomon a találkozó élő felvezetését!

Tamperéből is jöttek finn szurkolók
Tamperéből is jöttek finn szurkolók
Befutottak a Mándoki Ördögök
Befutottak a Mándoki Ördögök
Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik