Román-magyar: „Olyan, mintha már évek óta Dárdai irányítana”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.09. 13:28
A Románia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott csatára, Nikolics Nemanja a Videoton hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, olyan érzése van, mintha már évek óta Dárdai Pál irányítaná a nemzeti csapatot. Az NB I góllövőlistájának éllovasa hozzátette, minimum négy pontot vár el a válogatottól a soron következő selejtezőkön, de úgy lépnek pályára, hogy hat pont megszerzése a cél.

„Ugyan nem kezdtük jól a sorozatot, hiszen hazai pályán vereséget szenvedtünk Észak-Írországtól, ennek ellenére most pozitív hangulat uralkodik a válogatottnál. Mindenkiben ég a bizonyítási vágy, úgy érzem, mindannyian nagyon motiváltak vagyunk. Sajnos legutóbb adósak maradtunk a jó és eredményes játékkal, most mindenképp kárpótolni szeretnénk a szurkolókat” – mondta a vidi.hu-nak Nikolics Nemanja, aki Dárdai Pál megbízott szövetségi kapitányról is elárulta a véleményét.vidi.hu-nak Nikolics Nemanja, aki Dárdai Pál megbízott szövetségi kapitányról is elárulta a véleményét.

„Csak jókat mondhatok róla, mindenki tiszteli őt. Nagyon fiatal szakemberről van szó, aki kiválóan ért a játékosok nyelvén, és jelentős nemzetközi tapasztalattal bír, amit most kamatoztatni tud. Annak ellenére, hogy csupán néhány napja szövetségi kapitány, olyan vele a közös munka, mintha már évek óta irányítaná a felnőttválogatottat. Igyekszik minél többet átadni abból a tudásból, amit a külföldi pályafutása során megszerzett” – vélekedett a Videoton csatára.

A magyar válogatott játékos leszögezte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy visszanyerjék a szurkolók bizalmát.

„Egyelőre nem beszéltünk arról, hogy hány pont a minimális elvárás, azonban én úgy gondolom, a minimum a négy pont, de biztos vagyok benne, hogy úgy lépünk pályára, hogy a harmadik forduló után hat pont szerepeljen a csapat neve mellett. Az elmúlt napokban nagyon jó munkát végeztünk, napi két edzéssel készülünk, emellett sok időt fordítunk ellenfeleink játékának elemzésére is. Még egyszer mondom, mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük a csalódott magyar drukkerek bizalmát” – zárta mondandóját Nikolics.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 09:10
Ezek is érdekelhetik