Válogatott: Torghelle Pölöskeit ajánlja, Lipták görcsét nem érti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.11. 12:49
Torghelle Sándor már nem számít a szövetségi kapitány meghívójára, klubcsapatából pedig Pölöskei Zsoltot ajánlja a válogatottba. Az MTK labdarúgója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: Németh Krisztián velük edz, s éppen a válogatott miatt is érdeke, hogy hamar döntsön a szerződéséről. Torghelle meggyógyult, és kész a harcra a csapatba kerülésért spanyol posztriválisával. A csatár nem érti, Lipták Zoltán miért nem maradt a pályán az Eb-selejtező finisében.

„Görcs a válogatott szereplés miatt tétmeccseken? Talán nekem is volt, de legfeljebb a debütáló meccsemen izgultam, utána már nem. Az északírek elleni Eb-meccsen sem görcsöt láttam a játékosokon, inkább talán elbízták magukat a vezetés után, vagy nem tudták kezelni az egyenlítést s főleg Lipták kiesését. Hogy ő miért jött le a pályáról, azt ő tudja, de nem tartom biztosnak, hogy egy lábgörcs miatt le kell menni egy ilyen mérkőzésen” – véli Torghelle.Torghelle.

„Hogy kiket tartok az MTK-ból a válogatottba való játékosoknak? Pölöskei Zsoltnak ott lenne a helye szerintem, megvan a tehetsége és az akaratereje, hogy a későbbiekben a nemzeti csapatba kerülhessen. És engem mennyire inspirál Gera visszatérése? Ha engem a válogatott hívna, mennék, de nem számítok már meghívóra, másokban bízik a szakvezetés” – fogalmazott.

A folytatásról is beszélt: „Az én játékom az erőmből jön, amikor kilencven percet tudok hajtani, meglátjuk, mikor leszek ismét ilyen állapotban. A sérülésemből felépültem, a héten már beszálltam a csapatmunkába, holnap már Garami József rendelkezésére állok a Pápa ellen. Hogy nem tartok-e attól, hogy a spanyol légiósunk kiszorít a kezdőből? Azon dolgozom, hogy ne történjen meg. A csapat nem rapszodikus, többségében nyertünk, ezt kell folytatni. Németh Krisztián? Ott van velünk, együtt edzünk az MTK-ban, hogy marad-e, leigazol-e hozzánk, azt eldönti. Tehetséges válogatott játékosról van szó, ahhoz, hogy számoljanak vele, állandó játéklehetőség kell számára, úgyhogy érdemes mihamarabb klubot találnia.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik