MLSZ: Sok kritika ért minket, részben megérdemeljük - Csányi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 12:01
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a Puskás-stadion látványterveinek bemutatása során elismerte, hogy a szurkolói kritikák egy része jogos, majd emlékeztetett a terveikre, az eredményekhez pedig további néhány év türelmet kért.

„Sok kritika ért minket az elmúlt időszakban, részben meg is érdemeljük – nyilatkozta az MLSZ elnöke. – Az osztrákok és a portugálok elleni vereség valóban rosszul mutatott. De összességében több mint kétszázhúszezer játékos van a magyar fociban, ebből mindössze ezer a profi, hiba, aki csak ez alapján minősít, és azt hiszi, három-négy év alatt nagy változásokat lehet elérni. Kétezer-tizenhétre nyolcszáz új pálya készül el, és ötszázhatvannégy sporttelepet újítunk fel – lesz tehát hol focizni. Ha harminc esztendőre osztjuk szét az erre fordított összeget, már nem állunk olyan rosszul, ezen időszak alatt korábban ugyanis nem zajlott fejlesztés. Az utánpótlásedzők képzése is elmaradt, mi ezt megújítjuk, és az erőnléti edzők képzését is elindítjuk, ilyen nem volt korábban. A gyepmesterek képzése szintén elindul. Ahhoz, hogy a fejlődés látványos legyen, még kell néhány év."

Legfrissebb hírek

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27

Gianni Infantino: Aki szereti a futballt, hálás lehet a magyaroknak!

Magyar válogatott
2026.01.19. 22:57
Ezek is érdekelhetik