Grosics: Elképzelni nem tudtam, hogy évtizedekkel később szóba kerülhetünk

HÚSZ PERC – MALONYAI PÉTER JEGYZETE

Halálhírét hallva Bozsik József jutott először az eszembe. Hogy őt is a világbajnoki nyitány lázas napjaiban szólította magához a Teremtő. Nem keresek mesterkélt összefüggéseket, de ha nem
mondta el ezerszer Grosics Gyula, hogy „Nekem az életem tört ketté azzal a vereséggel”, egyszer sem. Állt a Szent István körúti boltja ajtajában, szóval tartott, míg megérkezett a busz, mesélt, anekdotázott, panaszkodott hangulatától függően, de a „kettétört élet” visszatérően előjött. Ha nincs az a berni vereség...

Még inkább hollywoodi történet lenne az övé. Mert találhat-e olyat ki forgatókönyvíró, hogy háborús idők lévén (1940) a dorogi kis bányászcsapatnak egyik kapusát sem engedik el a honvédségtől, mire egy biciklijét támasztó, a tízórás nagymisére váró, csak labdaszedőként ismert tizennégy éves gyereknek leszólnak a csapatbusznak előléptetett teherautóról, hogy gyere velünk, te fogsz védeni Komáromban. Hogy aztán a győztes meccs utáni az atyai pofonok végképp eldöntsék benne, hogy futballista lesz, hiába készült addig papnak.

Futballista lett, nem is akármilyen. Az eredményei(ke)t egyre többször citáljuk, a ki tudja hányszor hét szűk esztendőt élve, a sikerek háttere, velejárója – az élete. Küzdelmekkel, sérelmekkel, igazságtalanságokkal és elégtétellel – ahogy a történelem hozta. A huszadik század második felének a kelleténél jóval több, a józan észnek ellentmondó fordulatai nyomán.

Igazi sztár volt. Ha legkisebbként kapuba állítottak a szomszédos réten, „Grosics véd...!”
kiáltással vetődtem el, pedig nem láttam, csak „hallottam” (rádió, Szepesi György) játszani.
Allűrjei nem voltak, nem volt szüksége rájuk, az otthonról hozott muníció elég volt ahhoz, hogy
figyeljenek rá.

Engem leginkább egy apróság fogott meg, kis dolog, de cseppben a tenger. Akkoriban még
barátságos meccsen sem volt csere, kivéve, ha a kapus sérült meg. Nos, Grosics Gyula akkor is föltette a kezét a mérkőzés hajrájában, amikor az Évszázad mérkőzését vívta a csapat Londonban, s akkor is, amikor fél évvel később az angolok „egy hétre jöttek, és hét eggyel mentek”. Hogy kapustársa, Gellér Sándor is aktív részese legyen a sikernek. Húsz percről beszélek mindössze, ám van, akinek egy egész élet kevés ahhoz, hogy maradandó gesztussal éljen.

Arra pedig kíváncsi lennék, vajon a mai futballifjak, akadémián innen és túl, értik-e egyáltalán,
miről beszélek.