Válogatott: az U20-asok és az U21-esek is nyertek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.16. 10:21
Pintér Attila az U20-as válogatottnak második alkalommal, az U21-es csapatnak először tartott edzőtáborozást, mindkét együttes tagjai három edzésen és kedden egy gyakorlómeccsen vettek részt. Az U20-as válogatott ellenfele a harmadosztályú REAC volt, Pintér Attila együttese 9–0-ra győzött.
A második meccsen az U21-es korosztályos együttes a Győri ETO második csapatával csapott össze, és a válogatott 5-0-s győzelmet aratott. Mindkét mérkőzésről elmondható, hogy az edzőtáborozáson résztvevő összes játékos lehetőséget kapott a játékra.„Mindenekelőtt szeretném megköszönni a REAC-nak és a Győrnek a segítségét, hogy lehetővé tették, egy-egy meccsel zárjuk az edzőtábort – mondta a táborzárás után az mlsz.hu-nak Pintér Attila. – Az U21-es válogatottal először találkoztam, amit két nap alatt el lehetett végezni, azt elvégeztük, és örömmel töltött el, hogy a meccsen az edzésen átvett taktikai elemekből sokat viszontláttam. Az U20-as csapattal már dolgoztam együtt, itt kifejezetten szembetűnő volt, mennyivel pontosabban és fegyelmezettebben hajtották végre a gyakorlatokat a játékosok, ezzel is bizonyítva, mekkora szükség van ezekre az összetartásokra.”U20-as válogatott–REAC 9–0
U20-as válogatott: Banai Dávid (Rusák Edvárd, 30., Gelei Vince, 60.) – Angyal Zsolt (Botka Endre, 46.), Dulló Martin (Zsirai Martin, 46.), Kocsis Gergő (Jagodics Bence, 46.), Hangya Szilveszter (Csemer Gyula, 46.), Holdampf Gergő (Illés Dávid, 46.), Pintér András, Márkvárt Dávid (Berki István, 46.), Szécsi Márk (Cseke Benjámin, 46.), Király Botond (Ádám Martin, 46.), Prosser Dániel
Gólszerzők: Prosser (2), Ádám (2), Berki (3), Cseke (2)

U21-es válogatott–Győri ETO II 5–0
U21-es válogatott: Jova Levente (Gyürü László, 30., Czuczi Márton, 60.) – Szolnoki Roland (Földes Milán, 46.), Tar Zsolt(Gengeliczki Gergő, 46.), Baráth Botond (Tamás Márk, 46.), Engel Alex (Fejes János, 46.), Windecker József (Patvaros Zsolt, 46.), Gyurján Bence (Baracskai Roland, 46.), Kovács István (Nagy Gergő, 46.), Vécsei Bálint (Pekár László, 46.), Holman Dávid (Vernes Richárd, 46.), Ugrai Roland (Gréczi Gábor, 46., Horváth Péter, 60.)
Gólszerzők: Holman, Vécsei, Kovács, Ugrai, Horváth
Legfrissebb hírek

A spanyolok legyűrték a románokat az U21-es Eb-n, a franciák 102. perces góllal verték meg a grúzokat

Minden más foci
2025.06.14. 23:05

A címvédő angolok hozták a kötelezőt, a hollandok nem bírtak a finnekkel az U21-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.12. 23:00

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Nem fest jól az U21-es válogatott idei mérlege az őszi korosztályváltás óta

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:05

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48
Ezek is érdekelhetik