Videó: északírek, azaz a Premier League nagy kárvallottjai

Vágólapra másolva!
2014.02.27. 08:18
A 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak vasárnapi sorsolásán a magyar válogatott Észak-Írországot kapta az ötödik kalapból. A két válogatott között számtalan hasonlóság van. Hogy mik ezek? Az NSO Tv videójából kiderül.

Az északír válogatott kapusa, a görög Olympiakoszban légióskodó Roy Carroll a következőképpen vélekedett saját nemzeti csapata esélyeiről az Eb-selejtezőkön a Nemzeti Sportnak adott interjúban:

„Szerintem ebben a csoportban mindenki örül, mindenki optimista, mi is. A végén azonban csak két csapat lesz boldog, a többi számára csalódás lesz a végeredmény. Nem várják el tőlünk az első három hely valamelyikének megszerzését. A média és a szurkolók mellettünk állnak, ám tudják, hogy 1986 óta nem jutottunk ki világversenyre, így senki sem veszítette el a realitásérzékét. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy sikeresen szerepeljünk, jóllehet még a kibővített létszám ellenére sem jelenthetjük ki, hogy kijutunk. A görög válogatott némiképp kiemelkedik a csoportból. Talán sokakat meglep, de szerintem a második helyre Finnország pályázik a legnagyobb eséllyel. A csapat gerince régóta együtt játszik, képes lehet meglepetésre.”

Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25
Ezek is érdekelhetik