Válogatott: Pintér Lencsét és Tamást figyelte a PAFC-ból

Vágólapra másolva!
2014.02.22. 08:21
Pintér Attila szövetségi kapitány tegnap a helyszínen tekintette meg a Puskás Akadémia–Újpest (0–0) felkészülési mérkőzést, amely után a hazaiak honlapjának értékelte a látottakat, és arról is beszélt, kiknek a játékát követte kiemelt figyelemmel a felcsúti csapatból.

„Azt gondolom, hogy ebben az időben és ebben az időszakban ez egy jó mérkőzés volt, külön öröm, hogy az időjárás ellenére nem műfüvön kellett játszani, hanem lehetett természetes füvön. Látszik, hogy mindkét csapat élesen hangol a bajnoki rajtra. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, amelyekkel nem tudtak élni a csapatok, de összességében úgy gondolom, nagyon jó mérkőzés volt ez a bajnoki rajt előtt" – mondta Pintér Attila szövetségi kapitány a PAFC–Újpest meccs után a pfla.hu-nak.

„Benczés Miklós meghívására jöttem el megnézni a találkozót, ezúton is köszönöm a felcsúti vezetőedzőnek a meghívást. Elsősorban Lencse László és Tamás Márk játékára voltam kíváncsi, hiszen Laci a felnőtt, Márk pedig az U21-es válogatottnál került szóba az elmúlt hetekben, de a többi játékos formája is érdekelt – fogalmazott Pintér, aki külön is kitért a két említett játékos teljesítményére. – Nem tudhatom, hogy a saját edzőjük mit kért tőlük, hiszen minden edzőnek megvan a saját elképzelése, és aszerint ad utasításokat a mérkőzés előtt a játékosainak. Én inkább összességében néztem, hogy a játékukkal hogyan tudnának beilleszkedni abba a játékrendszerbe, amelyet én a válogatottnál elképzeltem."

Benczés Miklós elmondta, csütörtökön hívta meg az Újpest elleni mérkőzésre a szövetségi kapitányt, amikor is a hazai edzők és a kapitány ismét találkozott egymással Telkiben.

„Nagyon konstruktív találkozó volt a csütörtöki – mondta a pfla.hu-nak Benczés Miklós. – Pintér Attila összegezte az eddigi tapasztalatait, az edzők is elmondták az érveiket. De abban mindenki egyetért, hogy támogatni kell a szövetségi kapitányt, hiszen a magyar futball minden szereplőjének nagyon fontos, hogy sikeres legyen a válogatott. Ezért továbbra is azt gondolom, jó kezdeményezés a rendszeres összetartás az itthon játszó kerettagoknak, támogatom ebben a kapitányt, hiszen így lehet a csapatjátékot felépíteni és szervezettebbé tenni. A kapitány a találkozón meg is hirdette a következő négy összetartás időpontját."

 

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
4 órája

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
2026.02.04. 18:28

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
2026.02.04. 08:31

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23
Ezek is érdekelhetik