Válogatott: Pintér hozzáállása miatt is van esély - Mátyus

2014.02.26. 11:46
A Fradi volt válogatott védője, Mátyus János szerint a csapat Thomas Doll irányításával mást fog játszani, mint Moniz alatt, mert a német tréner jobban megszervezte a védekezést. A REAC edzőjeként dolgozó Mátyus nem érti viszont Muhamed Besic szélsőhátvédként játszatását. A válogatott Eb-esélyeiről a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, hogy kis szerencsével meglehet a továbbjutás, amire a sorsolásnál is nagyobb reményt ad Pintér Attila hozzáállása.

„Az eddig látottak alapján tavasszal a Ferencváros kicsit mást fog játszani, mint Moniz edzősködése alatt. Volt válogatott védőjátékosként számomra szimpatikus, hogy Thomas Doll a védekezés megszervezésére nagyobb hangsúlyt fektet elődjénél, ezt látni lehetett az edzőmeccseiken. Moniz fanatizmusa remek dolog volt, s amennyiben Doll ehhez hozzáteszi a védekezés energiáit, akkor erős tavasza lesz a Fradinak. A hátsó alakzattal kapcsolatban egyetlen dolog zavar: nem hiszem, hogy a bosnyák Besicnek a jobb oldali szélsőhátvéd posztja a legjobb hely. Nem mernék kritizálni, de szerintem ő a pálya közepén, tengelyében hasznosabb" – mondta Mátyus János.Mátyus János.

A korábbi válogatott védő a nemzeti csapatra is kitért: „Nagyon tetszik Pintér Attila szövetségi kapitány sorsolás utáni megnyilvánulása arról, hogy magunknak kell megfelelően felkészülni az Eb-selejtezőkre, az ellenfelektől függetlenül. A válogatott jó kezekben van, kis szerencsével odaérhetünk továbbjutó helyre, ha a sorsdöntő meccseken – ezekből lesz vagy hat – figyelmesen koncentrálunk. Nemcsak a sorsolás eredménye alapján látok reményt, hanem a kapitány hozzáállása miatt is."

Mátyus szót ejtett arról is, miért tér vissza a tavasszal játékosként a pályára bajnokikon a BLSZ I-ben az FFC színeiben: „Megkerestek a fiúk, ez a csapat a teljes ferencvárosi szurkolótábor reprezentánsa, én pedig nagyon sokat köszönhetek nekik szeretetben és megbecsülésben – most megpróbálhatok ebből valamit visszaadni. Elsőre furcsának tűnt több év kihagyás után újra bajnoki meccseken játszani, de miért ne. Én nem annyira a pályán, mint inkább a tanácsaimmal, jelenlétemmel tudok majd segíteni az FFC-nek, amely eddigi sikertörténete után először került most kátyúba. Nem vagyok most kilencvenperces játékos, az biztos. A játékot csak tavasz végéig vállaltam, beugró vagyok, szó sem lehet jövőre semmiféle folytatásról. Már nem Mátyus János válogatott labdarúgó vagyok, én már a 40 éves Mátyus János vagyok."

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
3 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
21 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48
Ezek is érdekelhetik