Válogatott: megvan az új női kapitány, májusban is játszik a Pintér-csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 20:34
null
Fontos döntéseket hoztak a szövetségben (Fotó: mlsz.hu)
Markó Edina lett a női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány, ad hoc bizottságot alakított az elnökség az utánpótlásképzés megreformálására – olvasható az mlsz.hu-n. Alább a szövetség közleményét olvashatja.

Személyi kérdések is szerepeltek a testület első idei ülésén. Az MLSZ Női Bizottságának előterjesztése alapján Hérincsné Markó Edina veszi át a női szövetségi kapitányi tisztséget, amely azt követően üresedett meg, hogy Vágó Attila januárban lemondott.

A korábbi 55-szörös válogatott játékos korábban dolgozott másodedzőként a nemzeti csapat mellett, és ő irányította az U19-es együttest a hazai rendezésű, 2005-ös Európa-bajnokságon.

NÉZŐK KISZOLGÁLÁSA, JEGYÉRTÉKESÍTÉS, DRAPÉRIÁK

Első lépésként módosult az MLSZ Biztonsági Szabályzata annak érdekében, hogy a nézők kiszolgálása szervezettebb keretek között, a valós igényeknek megfelelően álljon rendelkezésre.

A szabályváltozásoknak köszönhetően a kluboknak körültekintően kell intézkedniük a jegyértékesítés megszervezésére, annak kommunikációjára és a szurkolók helyszíni jegyértékesítésére, illetve a nagyobb létszámmal érkező vendégszurkolók kulturált elhelyezésére.

A szurkolók bejutását segítő döntés, hogy minden stadionnak olyan módon kell megszerveznie a jegyértékesítését, hogy figyelemmel kell lennie a tényleges érdeklődésre. A jogszabályoknak történő megfelelés érdekében telepített egységes jegyértékesítő- és beléptetőrendszert úgy kell üzemeltetnie, hogy a sportlétesítményhez idejében érkező szurkolók a kezdősípszóra elfoglalhassák helyeiket. Egy-egy pénztárnak óránként minimum 120 jegyvásárlót kell tudnia kiszolgálnia, és a pénztárak számának összhangban kell lennie a nézők számával.

A kluboknak a sikeres licenceljárás lefolytatásához a hatóságokkal előzetesen engedélyeztetniük kell stadionjaikat, illetve tartalékpályáikat és edzőmérkőzéseik során igénybe vett létesítményekeit. A szabályváltozás eredményeképpen a vendéglátó sportszervezetnek fel kell készülnie a vendégszurkolók kulturált és biztonságos elhelyezésére abban az esetben, ha a hazai szektorok nem telnek meg teljesen. Az intézkedésekkel az MLSZ célja az, hogy a sportszervezetek fordítsanak nagyobb gondot szurkolóik, illetve a labdarúgás iránt érdeklődő személyek megfelelő kiszolgálására annak érdekében, hogy minél többen vehessenek részt a mérkőzéseken.

A transzparensek és drapériák vonatkozásában az Elnökség úgy határozott, hogy visszatér a korábbi gyakorlathoz és előírja az előzetes hitelesítés kötelezettségét. Az elmúlt időszak eseményei rávilágítottak arra, hogy a jelenlegi gyakorlat nem kellően átlátható és számos félreértésre ad okot. Elkerülendő a félreértéseket, és teljesítve a jogszabályokból és nemzetközi szabályzatokból eredő kötelezettségeket, a pozitív szurkolói magatartás támogatása érdekében a molinók engedélyeztetési eljárása a jövőben minden sportszervezet számára kötelező.

Ami az utánpótlás-válogatottak sikeres felkészülését, szereplését illeti, az MLSZ elnöksége létrehozott egy ad hoc bizottságot az utánpótlásképzés irányításának és az utánpótlás-válogatottak vezetésének átalakítására. A bizottság feladata javaslat kidolgozása az MLSZ-sportigazgatóság szakmai munkájának hatékonyabbá tétele érdekében. A javaslattételnek április végéig el kell készülnie, és egyebek mellett az utánpótlás-labdarúgók képzési programjának megújítására, a kiemelt utánpótláscentrumok tevékenységének összehangolására, az utánpótlás-válogatottak működtetésének rendszerszerű megújítására is ki kell térnie.

Az új sportigazgató kinevezésére csak a bizottság javaslatainak ismeretében kerül majd sor, és a sportigazgató kinevezéséig a korosztályos csapatok irányítását is alapvetően a jelenleg a szövetség alkalmazásában álló szakemberek oldják majd meg.

A magyar válogatottnál zajló felkészülés kapcsán a szövetség vezetése nyilatkozatot fogadott el. Ebben elismeri és megköszöni az OTP Bank Ligában szereplő klubok pozitív, együttműködésre törekvő hozzáállását, és megerősíti Pintér Attilát azon szándékéban, hogy folytassa a válogatott bő keretének tagjai számára a rendszeres összetartások megszervezését. Ezen keretedzések segíthetik a nemzeti együttest abban, hogy céljait elérje: a csapatszellem növelése, a taktikai elemek begyakorlása, a folyamatos összekovácsolódás segítségével.

Az elnökség ugyanakkor nem tartja a labdarúgás ügye szempontjából előremutatónak, hogy egyes alkalmakkor voltak csapatok, akik nem engedték el a behívott futballistáikat a válogatott összetartására. Az MLSZ határozott elvárása továbbra is az összetartások támogatása a klubok részéről. Éppen ezért a szövetség vezetése felszólítja az NB I-es klubok vezetőit, hogy továbbra is járuljanak hozzá a magyar válogatott sikeres felkészüléséhez, és ne fogadják el a játékosok visszatartására irányuló klubedzői magatartást, csak kivételes, indokolt esetben. A határozat egyértelműen fogalmazott: a kluboknak erkölcsi és szakmai kötelessége a nemzeti válogatott felkészülésének támogatása, esetenként vélelmezett klubérdekek közepette is.

A további felkészülést segíti, hogy a hazai játékosokkal kiálló nemzeti csapat a tervek szerint a május 19-ei héten újabb hazai felkészülési mérkőzést játszik. A mérkőzés lekötése azt követően történhet meg, hogy az elnökség kezdeményezte a versenynaptárban az OTP Bank Liga 29. fordulójának és a Magyar Kupa döntőjének felcserélését. Ezt a módosítást a május 24-ei Bajnokok Ligája-döntő miatti nemzetközi szabályok és a televíziós társaságok korlátozott lehetőségei indokolják.

Mint arról az MLSZ főtitkára, Vági Márton beszámolt az ülésesen, a Szövetség vezetése a „holtidényt" kihasználva folyamatosan egyeztet az élvonalbeli klubok vezetőivel és az általuk asztalhoz ültetett szervezett szurkolói csoportok képviselőivel. A sportszervezetek által kezdeményezett és rendezett megbeszéléseknek is köszönhetően folyamatban van több, a szurkolók számára fontos intézkedés előkészítése a tavaszi szezon elindulása előtt.

500 és 1000 forintért látható Pintér debütáló meccse

Tartozása miatt pénzbüntetés a ZTE-nek

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik