Válogatott: 36 óra alatt 1600 km-t tesznek meg Pintérék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.15. 11:43
Amennyire rövid (36 óra), annyira hosszú túrára (oda-vissza csaknem 1600 kilométer) vállalkozott a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábja.

Pintér Attila szövetségi kapitány, Farkas József pályaedző és Markó Zsolt kapusedző péntek reggel autóba ült, hogy este a helyszínen nézhesse meg a Greuther Fürth–Karlsruhe német másodosztályú mérkőzést (1–1).

„Stieber Zoltánt és Korcsmár Zsoltot akartuk megnézni, és bár az indulás előtt biztossá vált, hogy a védő sérülés miatt nem léphet pályára, a középpályást mindenképpen látni akartuk, no és beszélni is szerettünk volna vele – mondta már útban Németország felé a kapitány. – Szombat reggel indulunk vissza, de megállunk Grazban, hogy a Sturm–Salzburg mérkőzésen győződhessünk meg Gulácsi Péter jó formájáról.”

A hétfője ugyanakkor szabad lesz Pintér Attilának: az aznapra tervezett válogatott összetartás elmarad, mivel a válogatottba játékost adó csapatok többsége a hét végén tér haza Törökországból. A szakvezető a klubedzőkkel egyeztetve jutott arra, hogy most nem hívja össze a keretet – erre legközelebb minden bizonnyal február 24- én lesz lehetősége.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik