Futsal: győzelem után vereség Franciaországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.05. 12:08
Sito Rivera együttese ezúttal rosszul jött ki az emberelőnyös játékból. A keddi 3–2-es győzelem után 24 órával a magyar futsalválogatott ismét összemérte erejét a házigazda franciákkal Saint-Quentin városában.

A franciák ezúttal is bizonyították, hogy erőteljes fejlődésen ment keresztül náluk a futsal az utóbbi időszakban, az első félidőben kétszer is vezetést szereztek, igaz, mindkétszer sikerült egyenlítenünk, Rábl János és Trencsényi János voltak a góljaink szerzői.

A második félidőben Lódi Tamás góljával már nálunk volt az előny, de a hazaiak egy meglehetősen szigorúan befújt büntetővel egyenlítettek. Sito Rivera ezután úgy döntött, hogy támadásban lehozza a kapust, is gyakoroltatja az emberelőnyös játékot a csapattal, de ezúttal nem sült el jól a váltás, a hazaiak a megszerzett labdákból rendre eredményesek voltak, és 6-3-ra elhúztak. A hajrában Szeghy Szabolcs szépített ugyan az eredményen, de a vereséget nem tudtuk elkerülni, a hazaiak 6-4-re győztek.

Két nap alatt két roppant megerőltető mérkőzést játszottunk, a játékosok nincsenek hozzászokva ilyen fokú terheléshez, ráadásul a győriek az utóbbi hetekben rengeteg meccset játszottak klubcsapatukban, és érezhetően kimerülten érkeztek az összetartásra. Ez meghatározó volt a második meccsen, a találkozó végén már nem tudtunk kellően koncentrálni – mondta az mlsz.hu-nak Korolovszky Gábor, a válogatott másodedzője. – A franciáknak dinamikus, gyors, jól cselező játékosaik vannak, fizikailag nem tudtuk felvenni velük a versenyt. Hasznos meccseken vagyunk túl, sikerült előrelépnünk mind mentálisan, mind taktikailag, és a pontrúgásokban is fejlődtünk.”

Franciaország–Magyarország 6–4 (2–2)
Magyarország:
Tóth Gyula – Trencsényi János, Szeghy Szabolcs, Rábl János, Dróth Zoltán
Csere: Balázs Zoltán, Halmos Máté, Lódi Tamás, Lovas Norbert, Gyurcsányi Zsolt, Öreglaki Norbert, Gál István, Dávid Richárd, Harnisch Ákos

Legfrissebb hírek

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

Szijjártó: Hat magyar konzul Nottinghamben, kettő Ljubljanában

Európa-liga
2026.01.29. 07:11

Sergio Mullor: Életünk lehetősége előtt állunk

Magyar válogatott
2026.01.27. 21:33

A magyar válogatott gólt szerzett, de Portugália érvényesítette a papírformát a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.27. 19:00

Szabó Lajos: Szeretnénk borsot törni a portugálok orra alá

Magyar válogatott
2026.01.26. 17:23

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

Futsaltörténelmi pillanat Ljubljanában: először nyert Eb-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.01.24. 19:24

Eb-felkészülés: három góllal kikapott a magyar férfi futsalválogatott a szerbektől

Magyar válogatott
2026.01.15. 19:40
Ezek is érdekelhetik