Válogatott: az írekkel játszottunk volna novemberben - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 09:02
A The Evening Herald információja szerint az ír labdarúgó-válogatottal játszott volna idegenben a magyar nemzeti csapat november 15-én, azonban a Magyar Labdarúgó-szövetség végül lemondta a találkozót.

Mint korábban beszámoltunk róla, az MLSZ közleményben jelezte, bár egy előszerződés szerint idegenben lépett volna pályára a csapat novemberben, végül a rendelkezésre álló kevés idő miatt „kockázatosnak, felelőtlennek és szakmai szempontból haszontalannak ítélték meg a mérkőzés esetleges elvállalását", így lemondták azt. A válogatott, már egy új szövetségi kapitány irányításával, csak jövőre lép pályára. Mint korábban beszámoltunk róla, az MLSZ közleményben jelezte, bár egy előszerződés szerint idegenben lépett volna pályára a csapat novemberben, végül a rendelkezésre álló kevés idő miatt „kockázatosnak, felelőtlennek és szakmai szempontból haszontalannak ítélték meg a mérkőzés esetleges elvállalását", így lemondták azt. A válogatott, már egy új szövetségi kapitány irányításával, csak jövőre lép pályára.

A lehetséges ellenfelet nem nevezték meg, azonban a The Evening Herald szerint ez az ír csapat lett volna, amely november 19-re már lekötött egy idegenbeli meccset a lengyelekkel, előtte négy nappal pedig a magyarokkal találkozott volna. Végül utóbbiból nem lett semmi.

Érdekesség, hogy a sikertelen világbajnoki selejtezősorozat miatt az írek Giovanni Trapattonit még a záró két forduló előtt, a lengyelek Waldemar Fornalikot az utolsó meccs után menesztették, mindkét együttes a csalódást keltő negyedik helyen végzett csoportjában. A magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Egervári Sándor az amszterdami 8–1-es vereséget követően távozott, az utolsó selejtezőn Csábi József irányította a csapatot.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik