Labdarúgás: a „takarodjon mindenki” nem működik - Sallói

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.29. 10:55
A KTE klubigazgatójaként dolgozó korábbi válogatott légiós, Sallói István úgy látja, a Szalai-beszéd mindenkit arra figyelmeztetett, hogy nézzen magába. A menedzser a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, nincs hibátlan új generáció, ezért „a mindenki takarodjon, aki eddig dolgozott a fociban” hangulat nem működik. Ellenőrzés kell az edzőképzésbe és főként terjeszteni kell a spontán iskolai grundfutballt Sallói szerint, aki klubja igazolásokból történt kizárása kapcsán a képzési kártalanítások gyakorlatát is bírálta.

„Nem tudom, milyen forradalom van most a magyar futballban, ilyen helyzetekben a szélsőséges vélemények erősödnek fel, mindenki takarodjon és jöjjenek az újak: csak hát nincsenek újak. Mennyivel lesznek jobbak a most végző edzők, mint a mi generációnk eggyel feljebb? Átalakulás kell az edzőképzésben, különösen az ellenőrzésre kell figyelni. A legnagyobb problémát a grundok hiányában látom, a spontán futballban, az iskolai játékban. A Szalai-beszéd számomra azt jelentette, hogy minden futballban dolgozó nézzen magába és keresse a felelősségét, aztán dolgozzon” – mondta Sallói István.

Szó esett a KTE legutóbbi büntetéséről is: „Hét és fél millió forintos elmaradásunk van képzési kártalanítás jogos követelése miatt. Fizetési könnyítést kértünk, mert a klubok bevétele nem egyenletes hónapról hónapra. A következő nagyobb befolyó pénzek decemberben esedékesek, akkor fizetünk majd, addig vagyunk kizárva az átigazolásokból, ez tulajdonképpen egy sárga lapos figyelmeztetés.”

„A képzési kártalanítás gyakorlata komoly feszültségek forrása: ezt az első profi szerződést adó klub fizeti a korábbi nevelőegyesületeknek. A klubok minél korábban próbálják szerződéssel védeni a megszerzett fiatal játékosokat a külföldi elszívás elől, így azonban hamarabb is kell fizetniük a kicsiknek. Szerintem egy sokkal kisebb fix összeg lenne a megoldás, plusz kötném a dolgot mondjuk ötmeccses NB I-es játékhoz, onnantól nevezhetnénk a játékost első osztályúnak” – tette hozzá.

Sallói más igazságtalanságot is érez a rendszerben: „Államilag a kiemelt akadémiákat nagyon komolyan dotálták az elmúlt három évben, azok 200 millió felett kapnak, míg a magunkfajta kisebb műhelyek 30-40 milliót. Ezáltal náluk koncentrálódnak a legügyesebb gyerekek, most pedig az új MLSZ-szabállyal ismét a nagyokat segítik, hisz többletpénzt kapnak a tehetségek játszatásáért, amíg mi küzdünk a fiatalok összeszedésével. Az olló nyílik tovább, ez nem »egyenlő pályák, egyenlő esélyek« helyzet.”

Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25
Ezek is érdekelhetik