Koeman: Álmodni lehet, de Hollandiában szinte lehetetlen nyerni

Vágólapra másolva!
2013.10.09. 08:12
null
A legutóbbi holland–magyar egyik gólja – Fülöp hiába repül (Fotó: Reuters)
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatottat 2008 májusa és 2010 júliusa között irányító szakvezető – jelenleg az RKC Waalwijk vezetőedzője – úgy véli, nemzeti csapatunk már egy ponttal is nagyon boldog lehet a pénteki, Hollandia–Magyarország világbajnoki selejtezőn. Más kérdés, hogy a csoport második helyéért folytatott küzdelemben az egy pont is könnyen kevés lehet...

– Reménykedhet bármiben is a magyar válogatott?
– Aki Magyarországon esetleg abban bizakodik, hogy holland csapat félvállról veszi a mérkőzést, ki kell ábrándítanom, feltett szándéka, hogy újabb három pontot szerezzen.

 

– Tehát hiába váltották már meg a Brazíliába szóló repülőjegyüket, kizárható, hogy Arjen Robbenék laza péntek esti játszadozásnak fogják fel az amszterdami mérkőzést?
– Éppen a kiharcolt világbajnoki részvétel miatt adnak majd bele apait-anyait. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség ranglistáján ugyanis minél feljebb akarnak kapaszkodni, hogy mire eljön a vb-csoportok sorsolásának napja, Hollandia az első kalapban legyen. Ehhez a legbiztosabb út két győzelmen keresztül vezet, úgyhogy az utolsó játéknapon, Törökországban sem a döntetlen lesz az oranje célja.

– Mennyi valóságalapjuk van azoknak a híreknek, amelyek szerint kisebb gondokkal küszködik Louis van Gaal?
– A világbajnoki selejtezősorozatban szeretett volna fiatal játékosokat beépíteni a csapatba, de dolgát nem csupán sérülések nehezítették, hanem az is, hogy egy-két ifjoncról kiderült, bár kétségkívül tehetséges, még nem feltétlenül állja meg a helyét ezen a szinten. Ebből következően a szövetségi kapitány most meghívott néhány idősebb futballistát is, de „nyugdíjastempóra" senki se számítson, a korábban kritizált Rafael van der Vaart és Wesley Sneijder nyilván bizonyítani akarja, hogy helye van a legjobbak között. Szerintem mindketten szeretnék a jövő nyarat Brazíliában tölteni – és nem a Copacabanán...

A KIEMELÉSRE HAJTANAK
Mint azt Erwin Koeman is elmondta, az oranje fő célja a hátralevő két világbajnoki selejtezőn az első kalapos kiemelés kiharcolása a vb-sorsolásra. Jelenleg Hollandia a 9. helyen áll a FIFA világranglistáján, az első kalapos kiemelés eléréséhez az első hétbe kellene bekerülni. Brazília házigazdaként automatikusan az első kalapba kerül (és az A-csoport első kiemeltjeként fogja megkezdeni a világbajnokságot), a világranglistát Spanyolország vezeti. A spanyolok mögött Argentína, Németország, Olaszország, Kolumbia, Belgium, Uruguay és Brazília a sorrend. Hollandia jelenleg 68 pontra van a 7. helyezett Uruguaytól.

– Egy százalék esélyt sem ad Egervári Sándor együttesének?
– Az eddig elmondottak fényében talán furcsán hangzik, mégis úgy vélem, a magyar csapatnak most több sansza van a pontszerzésre, mint az elmúlt években. Noha mostanság nem láttam élőben a válogatottat, az eredményeit nyomon követem, az erejével pedig tisztában vagyok. Ahogyan Hollandiáéval is, márpedig ez azt mondatja velem, hogy ha pénteken minden összejön Dzsudzsák Balázséknak, és még szerencséjük is lesz, döntetlenre talán jók lehetnek.

– Győzelemről ne is álmodjunk?
– Álmodni lehet, de bárki is legyen a vendég, Hollandiában nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen nyerni. Azt gondolom, ha Magyarország esetleg egy ponttal gazdagabban tér haza Amszterdamból, nagyon boldog lehet.

MIVEL LEHET MEGÁLLÍTANI ROBBENT ÉS VAN PERSIE-T? MIT JELENT LOUIS VAN GAAL AZ ORANJÉNAK? VÁLLALNA-E MUNKÁT KOEMAN MAGYARORSZÁGON? KERESSE PIETSCH TIBOR INTERJÚJÁT A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN, VAGY TÖLTSE LE A DIGITÁLIS VÁLTOZATOT!

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 8 7 1 24–4 +20 22
2. MAGYARORSZÁG 8 4 2 2 18–12 +6 14
3. Törökország 8 4 1 3 14–7 +7 13
4. Románia 8 4 1 3 13–12 +1 13
5. Észtország 8 2 1 5 6–16 –10 7
6. Andorra 8 8 0–24 –24 0
A PROGRAM
2013. október 11., 20.30 Észtország–Törökország
2013. október 11., 20.30
Hollandia–Magyarország
2013. október 11., 20.30
Andorra–Románia
2013. október 15., 20.00
Magyarország–Andorra
2013. október 15., 20.00
Románia–Észtország
2013. október 15., 20.00
Törökország–Hollandia
A MAGYAR KERET HOLLANDIA ÉS ANDORRA ELLEN
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Devecseri Szilárd (Haladás), Guzmics Richárd (Haladás), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Lipták Zoltán (Győri ETO), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (Ural), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Pátkai Máté (Győri ETO), Stieber Zoltán (Greuther Fürth), Szakály Péter (DVSC-Teva), Varga József (Middlesbrough)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (Roda), Szalai Ádám (Schalke)
Biztonsági tartalékok: Fiola Attila (Paks), Gyurcsó Ádám (Videoton), Simon Ádám (Haladás), Nikolics Nemanja (Videoton)
A HOLLAND KERET A MAGYAROK
ÉS A TÖRÖKÖK ELLEN
Kapusok: Tim Krul (Newcastle United), Michel Vorm (Swansea City), Jasper Cillessen (Ajax)
Védők: Daley Blind (Ajax), Jeffrey Bruma (PSV), Daryl Janmaat (Feyenoord), Bruno Martins Indi (Feyenoord), Paul Verhaegh (Augsburg), Ron Vlaar (Aston Villa), Stefan de Vrij (Feyenoord), Jetro Willems (PSV)
Középpályások: Jordy Clasie (Feyenoord), Nigel de Jong (Milan), Leroy Fer (Norwich), Wesley Sneijder (Galatasaray), Kevin Strootman (Roma), Rafael van der Vaart (Hamburger SV)
Támadók: Dirk Kuyt (Fenerbahce), Jeremain Lens (Dinamo Kijev), Robin van Persie (Manchester United), Arjen Robben (Bayern München), Memphis Depay (PSV)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik