MLSZ: cáfolják, hogy Sousa lehet a következő kapitány

2013.09.12. 13:22
null
Paulo Sousával nem áll kapcsolatban az MLSZ <br />(Fotó: Action Images, archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség először Twitter oldalán, majd hivatalos honlapján is reagált azokra az izraeli sajtóhírekre, melyek szerint jövő nyártól Paulo Sousa lehet a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„A szövetség határozottan cáfolja azokat a sajtóban megjelent találgatásokat, amelyek szerint esetleg a Videoton FC korábbi vezetőedzője, Paolo Sousa lehet a magyar válogatott következő szövetségi kapitánya. Miután az érintett szakember nem cáfolta a sajtó nyilvánossága előtt a híreszteléseket, így az MLSZ feladatának érzi leszögezni, hogy nem állt és nem áll egyeztetésben Paulo Sousával” – fogalmaz közleményében az mlsz.hu.

„A szövetségi kapitány, Egervári Sándor – a szövetség hagyományainak megfelelően – az MLSZ főtitkára számára köteles leadni azt a részletes beszámolót, amelyet aztán a szakmai bizottság és az MLSZ elnöksége hivatott kiértékelni és megvitatni. Mint Csányi Sándor, az MLSZ elnöke ezt kedden a sajtó nyilvánossága előtt elmondta, így lesz ez az elmúlt időszak mérkőzéseivel kapcsolatban is, amelyekről a következő, októberi ülésén tárgyal a szövetség vezető testülete”– teszi hozzá a közlemény.

Mint ismeretes, tegnap az izraeli Walla sportportál számolt be arról, hogy jövő nyártól Paulo Sousa lehet a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Az izraeli honlap arról nem írt, hogy a szövetség tárgyalna a portugál szakemberrel, csak annyit jegyeztek meg, hogy a Maccabi Tel-Aviv edzője kedden találkozott Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A sportoldal tegnap klub közeli forrásokra hivatkozva írt arról, hogy Sousa jövő nyáron távozik a 2013-as bajnokcsapattól, és a magyar nemzeti csapat szakvezetője lesz.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
19 órája

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03