U16-os válogatott: tornagyőztesek a mieink, Dragóner a gólkirály

Vágólapra másolva!
2013.08.17. 18:20
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Bulgáriát a moszkvai Valentyin Ivanov-emléktorna fináléjában. A nyolccsapatos viadal gólkirálya Dragóner Filip, a Ferencváros növendéke lett, míg a legjobb kapusnak Demjén Patrikot (MTK), a legjobb védőnek Szalai Attilát (Rapid Wien) választották.

A csapat játékán egyáltalán nem látszott, hogy kemény sorozatterhelés után lépett pályára, nyílt meccsen végig dominálni tudott, s a második félidőben fölénye gólokban is megmutatkozott. A gól nélküli első negyven perc után a 66. percben Dragóner Filip jobb oldali beadását követően Kovács Dávid fejelt a jobb sarokba, majd a 75. percben Kovács bal oldalról érkező labdáját Dragóner juttatta a kapuba. A bolgárok a hajrában büntetőből szépítettek (ez volt a mieink első kapott gólja a tornán), de az egyenlítésre nem volt esélyük, a magyar válogatott megérdemelten nyerte meg a mérkőzést – olvasható az MLSZ beszámolójában.

„A döntőre sikerült felvennünk a nemzetközi ritmust, a négy moszkvai meccsünk közül most játszottunk a legjobban – idézi Szepessy László szövetségi edzőt az mlsz.hu. – Ha pontosabbak az utolsó passzaink, már a szünetben vezethettünk volna, de a szünet után hatékonyabb lett a támadójátékunk, és gólokban is megmutatkozott a fölényünk. Le a kalappal a játékosok előtt, mert mindenki végig a maximumot adta, a csapat rendkívül erős ellenfeleket utasított maga mögé.”

U16-OS MOSZKVAI TORNA
DÖNTŐ

Magyarország–Bulgária 2–1 (0–0)
Magyarország: Demjén Patrik – Csákó Dániel (Szász Balázs, a szünetben), Patik Márton, Szalai Attila, Gergényi Bence – Szőke Dániel (Tajti Mátyás, 75.), Czeglédy Levente, Cseszlai Bence – Kovács Dávid, Dragóner Filip, Vogyicska Bálint. Szövetségi edző: Szepessy László
A magyar gólszerzők: Kovács D. (66.), Dragóner (75.) Kovács Dávid fejelt a jobb sarokba, majd a 75. percben Kovács bal oldalról érkező labdáját Dragóner juttatta a kapuba. A bolgárok a hajrában büntetőből szépítettek (ez volt a mieink első kapott gólja a tornán), de az egyenlítésre nem volt esélyük, a magyar válogatott megérdemelten nyerte meg a mérkőzést – olvasható az MLSZ beszámolójában.

„A döntőre sikerült felvennünk a nemzetközi ritmust, a négy moszkvai meccsünk közül most játszottunk a legjobban – idézi Szepessy László szövetségi edzőt az mlsz.hu. – Ha pontosabbak az utolsó passzaink, már a szünetben vezethettünk volna, de a szünet után hatékonyabb lett a támadójátékunk, és gólokban is megmutatkozott a fölényünk. Le a kalappal a játékosok előtt, mert mindenki végig a maximumot adta, a csapat rendkívül erős ellenfeleket utasított maga mögé.”

U16-OS MOSZKVAI TORNA
DÖNTŐ

Magyarország–Bulgária 2–1 (0–0)
Magyarország: Demjén Patrik – Csákó Dániel (Szász Balázs, a szünetben), Patik Márton, Szalai Attila, Gergényi Bence – Szőke Dániel (Tajti Mátyás, 75.), Czeglédy Levente, Cseszlai Bence – Kovács Dávid, Dragóner Filip, Vogyicska Bálint. Szövetségi edző: Szepessy László
A magyar gólszerzők: Kovács D. (66.), Dragóner (75.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik