Válogatott: Korcsmár már nagyon várja a magyar-románt

2013.03.07. 09:14
Már nem kell sokat várni március 22-ig, a Románia elleni világbajnoki selejtezőig. Nincs könnyű helyzetben Egervári Sándor szövetségi kapitány, mivel többen sérültek (Gera Zoltán, Németh Krisztián, Szabics Imre), ráadásul néhol még el sem kezdődött a bajnokság, így egy-két válogatott játékosnak meccshiánya van (Korcsmár Zsolt, Dzsudzsák Balázs, de idesorolható Juhász Roland és Hajnal Tamás is, akik az utóbbi időben alig vagy egyáltalán nem kaptak játéklehetőséget).

„Már most alig bírok magammal, nagyon várom a mérkőzést – hangsúlyozta Korcsmár Zsolt, a norvég Brann Bergen tizenötszörös válogatott hátvédje a Nemzeti Sportnak. – A problémák ellenére nem aggódom, mert egyrészt a románoknál is lehetnek gondok, másrészt pedig korábban is bizonyítottuk, bárkit legyőzhetünk, még akkor is, ha több hiányzónk van. Bő a keretünk, ezért nem tartok sem a románok, sem a törökök elleni mérkőzéstől. Romániát mindenképpen le kell gyűrnünk otthon, ráadásul megint felvillant a reménysugár, hátha mégis beengedik a szurkolókat. A török meccsel egyelőre nem foglalkozom, legyen elég annyi, hogy a két találkozón jó lenne minimum négy pontot szerezni. Régen játszottam már tétmérkőzést, de a felkészülés alatt végig arra összpontosítottam, hogy Románia ellen a legjobb formámban léphessek pályára. Fejben már többször végigpörgettem a kilencven percet, mentálisan remek állapotban vagyok.”

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40
Ezek is érdekelhetik