Hajnal: Ami most elveszett, kedden visszajöhet

2013.03.24. 09:46
null
Hajnal Tamás (balra) kezd elszokni a nézőktől (Fotó: Szabó Miklós)
Mint a magyar futballválogatott minden tagját, Hajnal Tamást is rendkívül bosszantja, hogy a Románia elleni vb-selejtezőn a vendégek a 92. percben tudtak egyenlíteni, a középpályás azonban lát pozitívumot is a pénteki mérkőzésben. Például azt, hogy keleti szomszédaink nem jobbak nálunk.

 

– Elkeserítő?
– Inkább dühítő – felelte Hajnal Tamás a Nemzeti Sportnak. – Főleg a második román gól bosszant. Nem tudok mást mondani, buta gólt kaptunk. Ráadásul a hosszabbításban... Tényleg nagyon dühítő!

– Kívülről úgy tűnt, kézben tartják a meccset.
– Belülről én is így éreztem. Mindent kiadtunk magunkból, sokáig jól védekeztünk, és helyzeteink is adódtak szép számmal. Ha kis szerencsénk van a végén, kihúzzuk kettő eggyel. Ellenfelünk a második félidőben helyzet nélkül szerzett két gólt. Annyi legalább kiderült, hogy Románia nem jobb nálunk. Ha hazai pályán nem is sikerült, idegenben legyőzhetjük.

– Az üres nézőtér, a síri csend mekkora gondot okozott?
– Fura volt ilyen légkörben játszani, de alkalmazkodtunk hozzá. A szurkolótáborunk, az általa teremtett fergeteges hangulat persze nagyon hiányzott. Mivel a drukkereinkre nem számíthattunk, a szokottnál is jobban próbáltuk egymást segíteni, olykor már az volt a benyomásom, hogy túl sokat is beszélünk a pályán – igaz, mindenkit a jó szándék vezérelt. Isztambulban más lesz a helyzet, az ötvenezer török bizonyára fantasztikus atmoszférát teremt majd. A magam részéről többek között ezért is várom az összecsapást, hiszen a múlt csütörtöki, Lazio elleni Európa-liga-csatát is zárt kapuk mögött játszottuk le, kezdek is elszokni a nézőktől...

– A keddi helytálláshoz mihamarabb fel kell dolgozniuk a kilencvenkettedik percben történteket. Sikerül?
– A döntetlennel két fontos pontot elhullajtottunk, ezen nem lehet egyik pillanatról a másikra túllépni. A szombat délelőtti edzést követően rövid kimenőt kaptunk, hogy aztán vasárnap úgy térjünk vissza az edzőtáborba, hogy csak a következő feladatra összpontosítsunk. Ha abból indulok ki, hogy a végeredmény ellenére a pénteki találkozónak több pozitívuma volt, mint negatívuma, nem aggódom, összekapjuk magunkat!

– Ez a magyar válogatott képes arra, hogy nyerjen Isztambulban?
– Miért ne lenne képes? Ha ugyanolyan egységesen futballozunk, ahogyan eddig, bízhatunk abban, hogy amit a románokkal szemben elvesztettünk, Törökországban visszaszerezzük.

Legfrissebb hírek

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Cristiano Ronaldo követte Messit, Pelé zseniálisat húzott – vb-videók

Minden más foci
2026.06.17. 13:54

Messinek annak idején 13 perc elég volt az első vb-gólhoz – vb-videók

Minden más foci
2026.06.16. 15:03

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08
Ezek is érdekelhetik